Több mint 200 millió fát ültettek Pekingben az elmúlt negyven évben
Több mint 200 millió fát ültettek Pekingben az elmúlt negyven évben

A kínai fővárosban nagyot nőtt a zöldterületeinek aránya, a belvárosban például 20,08 százalékról 48,5 százalékra emelkedett 1980 és 2020 között, az egy főre eső városi zöldterület mérete ezzel 16,5 négyzetméterre nőtt.

Hogy utóbbi számot kontextusba helyezzük, ez a mutató valamivel magasabb Berlin esetében, Budapesten viszont – a teljes várost tekintve – mindössze 6,2 négyzetméter fejenként.

Itt persze meg kell jegyezni, hogy a városi zöldterület számítása több módon is történhet, olyan számítás is lehetséges, amely Budapest esetében is 100 négyzetméter feletti eredményt jelezne. A kínai adatról nem tudjuk, hogy milyen számítás alapján készült.

1980 és 2020 között Pekingben 210 millió fát ültettek el a város önkéntes erdősítési programja keretében, ami önmagában igen komoly szám. Az állami Hszinhua hírügynökség jelentéséből viszont az nem derült ki, hogy ennek milyen hatása van a több mint 20 millió lakosú város légszennyezettségi mutatóira, amelyek köztudomásúan nagyon rosszak néha.

Ezzel együtt is nagy jelentőségű a város erdősítési programja, melynek köszönhetően Peking erdős területeinek aránya 12,8 százalékról 44,4 százalékra nőtt négy évtized alatt. A főváros zöldítéséért felelős hivatal az ország hivatalos faültetési napján, pénteken közölte az adatokat.

Az önkéntes erdősítési programot 1981-ben indították el Kínában. Az ország erdős területeinek aránya a nyolcvanas évek elején regisztrált 12 százalékról mostanra 23,04 százalékra nőtt. A program egyik elsődleges célja, hogy az erdős területek növelésével felvegyék a harcot az elsősorban a kínai nagyvárosokat sújtó légszennyezés problémájával.

Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly decemberben, az ENSZ New York-i közgyűlésén bejelentette: Kína 2060-ra karbonsemlegessé kíván válni, 2030-ra pedig eléri a szén-dioxid-kibocsátás csúcsát.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon