Az olaszországi Liguria tartomány messze földön híres színpompás épületeiről, zöld zsalugátereiről, sziklás tengerpartjairól, a bazsalikomos pesztóról, Portofinóról és a Cinque Terréről. Akarva-akaratlanul is a hullámok csipkézte halászfalvak látványa az első asszociációnk Liguria kapcsán. Mégis szót érdemel a tartomány területének kétharmadán húzódó hegyvidék, s nem elsősorban a népszerű látványosságok miatt. E turistaforgalomtól mentes, szerpentines tájegység különleges élettér, amelynek lakói az általánosnál jóval visszafogottabb, fenntarthatóbb életet élnek, és összetartó közösséget alkotnak.

Városból a csendbe

Chiavari városától harminc percnyi autóútra, magas hegyek ölelésében, Marinellánál és férjénél, Paolónál vendégeskedek. Négyszáz méter magasan vagyunk a tengerszint felett, körülöttünk erdő, akármerre tekintünk. A birtokukhoz vezető szerpentinek mentén csupán néhány száz méterenként áll egy-egy ház. Levaggi településen forgalom, szmog, dudaszó nincs, csupán a természet hangjaira lehetünk figyelmesek: a kabócák olaszos virtusban zajonganak az olívafákon. Érkezésemkor már nehezen viselhető a hőség, ezért Marinella szívélyesen invitál házába, és körbevezet.

A borjú háza

Feltűnően kellemes a hőmérséklet odabent annak ellenére, hogy délnyugati az épület tájolása. Bár légkondinak nyoma sincs, a vastag kőfalak már választ is adnak fel nem tett kérdésemre. Szépen munkált fagerendákon időzik a tekintetem, amelyek sajátos hangulatot adnak a hegyoldalba épített háznak.

„2011-ben vásároltuk az ingatlant. A felújítást magunk végeztük, igyekeztünk megőrizni minden értéket, amelyet ez a kétszáz éves ház, a „Ca’di Bucci” (magyarul: a borjú háza) magáénak tudhat. Az épület anno helyben beszerezhető alapanyagokból készült: kőből és fából, a szigetelést náddal és gesztenyehéjjal oldották meg. A felújítás során fontos szempont volt, hogy ne kelljen külső alapanyaghoz, például fenyőfához nyúlni, ezért újrahasználtunk és felújítottunk mindent, ami erre alkalmas volt: a padlástérben talált gesztenyefa gerendákból beltéri lépcsők készültek.” – meséli büszkén a ház asszonya.

Alapanyagok a természetből

A szelídgesztenye a környék egyik jellegzetessége, nemcsak fáját és termését, hanem héját és levelét is használják a helyiek. Marinella utóbbival kenyerét burkolja és illatosítja sütés közben. Nemzetközi népszerűségnek örvendenek a „Fratelli Levaggi” asztalosok, akik a gesztenyefa megmunkálásának generációkon átívelő szakértelmével gyártják egyedi és minőségi bútoraikat.

Kapcsolódó bejegyzések

„Csináld magad” bútorok: alkotsz, spórolsz, és megmented a bolygót

Vajon az az egyetlen megoldás, hogy besétálunk egy bútorboltba, és olyan bútorok között válogatunk, amelyeket valaki más tervezett és készített a saját igényei szerint, és az összetevői már bizonyára beutazták az egész világot? A DIY válasza erre: nem.

Vendéglátóim előszeretettel gyűjtik be, amit a természet a különböző évszakokban kínál, s lehetőség szerint a konyhában nap mint nap készülő finomságok alapanyagait is ezek adják. Az ehető vadvirágokból saláta, a pitypangból méz, a gesztenyéből sült csemege vagy lekvár, az olívabogyókból saját olaj, a gombákból ízletes tésztafeltét készül. Természetesen gyümölcsösük és konyhakertjük változatos, vegyszermentes terményei is a tányérra kerülnek.

Meg is kóstoltam!

Kölcsönös szimpátiával merültünk el a társalgásban, csupán Paolo érkezése juttatta eszünkbe, hogy ebédidő van. Az előkészített finomságok ott sorakoznak a konyhapulton, s mi szép lassan, kellemes eszmecsere közben, békés élvezettel fogyasztjuk a fogásokat egymás után: spagetti kiskerti zöldségekkel, spenótos torta salátával, házi ricotta, olasz lecsó barna kenyérrel, s a végén az elmaradhatatlan espresso. A szieszta észrevétlenül ér utol.

Kapcsolódó bejegyzések

Szieszta órákkal tesz a kánikulában dolgozói egészségéért egy angol szervezet

Szokatlan lépésre szánta el magát az angol történelmi és természeti örökségvédelemmel foglalkozó National Trust (National Trust for Places of Historic Interest or Natural Beauty), amely nyáron dél-angliai dolgozóinak mediterrán mintára szieszta órákat vezetett be, az éghajlatváltozás miatt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a dolgozók és önkéntesek munkanapjai korábban kezdődnek el, hosszú ebédszünetet kapnak, és […]

Összetartó közösséget alkotnak

A kora délutáni bóbiskolás után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Miközben egy pohár vizet tölt a kancsóból, Marinella elmeséli, hogy az ivóvíz a helyi, száznyolcvan fős közösség tulajdonában van, így egyértelműen ők felelősek a három forrásból eredő víz tisztaságáért is.

„Értékeink védelme számunkra természetes, ez tartja össze közösségünket. Segítjük és támogatjuk, sőt, kiegészítjük egymást. Árukat, terményeket és szolgáltatásokat cserélünk. A ricotta, a tojás, a méz és a méhviaszos kendők, szappanok, természetes kozmetikumok, lakásdekorációk, de a kerti mulcs alapanyaga és a trágya is a szomszédságból érkezik hozzánk. A téli tűzifa a környékbeli erdőkből származik” – hangsúlyozza a helyi alapanyagok jelentőségét.

A közösség a természetéhez hasonló tisztelettel fordul a környék épített öröksége felé is. Marinella szívügyeként tekint annak a vízimalomnak a sorsára, amely 1872-ig működött, s most abban a reményben áll restaurálás alatt, hogy hamarosan újra őrölheti a gabonát. Addig is rendezvények helyszínéül szolgál, ő is rendszeresen tart ott előadásokat.

Itt az idő is más ütemben telik

Amint csillapodik a hőség, kimerészkedünk az udvarra, vendéglátóim körbevezetnek a birtokon. A délután második felében már az állatok is előmerészkednek, meglepően gazdag a fauna. Hozzám hasonlóan ők is a tulajdonosok vendégszeretetét élvezik.

Gyönyörködünk még egy kicsit a tájban, közben enyhe szellő táncoltatja a szélcsengőt. Az idő elszaladt, vagy mi lassultunk le túlságosan… Indulnom kell, ha el szeretném érni a Chiavariból induló vonatot. Marinella kedves, személyes ajándékokkal és egy felejthetetlen találkozás emlékével bocsát utamra. Visszatérek! Grazie per l’esperienza e l’ospitalità!

Kiemelt kép: Marinella cseresznyefa-csemetéje mellett / Szentgyörgyi Anna