Vertikális farmot nyitottak Újpesten

Vertikális farmot nyitottak Újpesten
Vertikális farmot nyitottak Újpesten

A Tungsram újpesti központjában adták át tegnap az állami támogatással megvalósuló, sci-fibe illő vertikális farmot, mely hidropóniás rendszerben, kizárólag mesterséges megvilágítással termeli a zöldségeket.

A Tungsram budapesti vertikális farmja az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg a „Beltéri mezőgazdaság – vertikális növényfarm kialakítása” című projekt keretében – írja honlapján a vállalat.

A 150 négyzetméter termőfelülettel rendelkező farm, mely kiegészül két kisebb méretű klímakamrával is egyelőre mikrozöldek és salátanövények termelésével foglalkozik majd, a cél pedig egyértelműen a kutatás-fejlesztés lesz.

Jelenleg 9 embernek, elsősorban kutatóknak ad munkát a létesítmény, a vertikális farmok tehát új, hozzáadott értékű munkalehetőségeket kínálnak majd országszerte. A cél az, hogy Magyarország tudása révén visszakerüljön régi pozíciójába, a világ öt legnagyobb agrárkutató országa közé.

–mondta György László, az ITM államtitkára a megnyitón

A farm egy teljesen zárt rendszert alkot, ahol nem kell foglalkozni a kártevőkkel, ellenben 95-98%-al kevesebb víz is elég működtetéséhez a szabadtéri termesztéshez képest.

A projekttel az a Tungsram célja, hogy megismertesse a technológia működését és az ízletes növények formájában annak eredményét a termelőknek, akiknek később teljes farmrendszereket szeretnének értékesíteni.

Az 575 millió forintos beruházás 43,7%-át állami támogatásból fedezték, a projektben pedig a Tungsramon kívül részt vett a biotechnológiai tudást biztosító Biopólus Zrt., a kivitelezésért felelős KÉSZ Csoport valamint a kereskedelmi partnerséget biztosító Eisberg Hungary Kft. is.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

search icon