Új vezető a WWF Magyarország élén

Új vezető a WWF Magyarország élén

Greendex Szemle

Vetier Márta személyében szeptembertől új igazgató vezeti a WWF Magyarországot.

Vetier Márta több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a környezetvédelem területén. Doktori fokozatát környezetpolitikából szerezte, pályafutása során pedig a civil szervezeti munka, a szakpolitikai tanácsadás, a vezetői szerepkörök és a tudományos kutatás területén is meghatározó szerepet vállalt – áll a szervezet közleményében.

A civil szférában tizenöt éven át dolgozott szakpolitikai, stratégiai tanácsadói és vezető pozíciókban. Munkája során hazai, közép- és kelet-európai, valamint európai szinten foglalkozott környezetpolitikai kérdésekkel, különös tekintettel az éghajlatvédelemre, a biológiai sokféleség megőrzésére, a fenntartható mezőgazdaságra, valamint a civil társadalom demokratikus döntéshozatalban betöltött szerepére. Ezt követően öt éven keresztül kutatóként dolgozott osztrák és svéd egyetemeken, ahol tovább mélyítette szakmai ismereteit és nemzetközi tapasztalatait.

A WWF Magyarország igazgatójaként Vetier Márta célja, hogy a szakmai hitelességre építve tovább erősítse a WWF Magyarország társadalmi relevanciáját és stratégiai partnerségeit, hozzájárulva a hazai természetvédelmi szakpolitika alakításához. Vetier Márta 2026 szeptemberében kezdi meg munkáját a WWF Magyarország élén.

(WWF Magyarország)

Fotó: Canva

Greendex Szemle