Miért nem látunk madarakat augusztusban?
Miért nem látunk madarakat augusztusban?

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában – de akár már július közepétől – rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése és az őszi madárvonulás elindulása, illetve az erre történő felkészülés áll.

Tavasszal és a nyár első felében hozzászoktunk ahhoz, hogy a kert, a park, az utcai fasor zeng a madarak énekétől, majd a fiókák és az etető madarak hangjától, a fűben folyamatosan ott keresgélnek a fekete rigók, és az itatókon is nagy a forgalom. Ennek az az oka, hogy a településeken fészkelő fajok többsége két fészekaljat is nevel egy szezonban, ráadásul ha jól érzik magukat valahol, a második költésre nagy valószínűséggel az első után hamar sor kerül. 

Ebbe a nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást az augusztusi hónap, ami még a „laikusoknak” is feltűnő. A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése (bár néhány fecskepár akár szeptember végéig is folytathatja a költést), majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen, napok alatt bekövetkező eltűnése.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye kiemeli, hogy a látszólagos madárhiányt nem a tömeges pusztulásuk, hanem a viselkedésük természetes változása okozza. A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat. A fiatalok fészekelhagyását követően ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén pedig meg is szűnik.

Ilyenkor a még néhány napig, egy-két hétig együtt maradó családok egyre jobban eltávolodnak a fészektől, ahova mind ritkábban vagy már egyáltalán nem is térnek vissza. A fiókák teljes önállósodása és szétszéledése után a párkapcsolat is megszűnik vagy lazul, s ezek következtében csökken látványos mértékben a madarak száma.

Az őszi vonulással aztán valóban elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, hogy aztán szűk két hónapon belül az Eurázsia északi térségeiből és a hegyvidékekről érkező átvonulókkal és a nálunk telelőkkel ismét növekedjen a faj- és egyedszám, majd az etetőknek és a téli itatásnak köszönhetően a lakossági madármegfigyelések gyakorisága is.

(MME)

Fotó: Canva

search icon