



Különleges vízminőség-ellenőrző eszközt teszteltek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatói Baján. Az okosbója a tervek szerint része lehet az oktatásnak, így szakdolgozati vagy akár doktori témák alapját is adhatja a későbbiekben.
Közel öt évvel ezelőtt született meg az az elhatározás, amely nagyobb lendületet adott az algavirágzás előrejelzésére irányuló kutatásoknak. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően, tizenegy konzorciumi tag részvételével valósult meg a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium (VVNL) elnevezésű projekt, amelynek keretén belül különleges eszközzel végezhettek méréseket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának kutatói.
A vizsgálatban felhasznált okosbója nemcsak Magyarországon, de Közép-Európában is teljesen egyedülálló.
Bíró Tibor projektigazgató így ismertette a monitoring műszer főbb tulajdonságait: az LG Sonic Early Warning System (EWS) monitoring bója egy úszó, napenergiával működő rendszer, amely valós időben képes vízminőség-ellenőrzést végezni, különböző vizsgálatokat végrehajtani és az esetleges változásokról értesítést, riasztást küldeni.
A bója vertikális profilozó szenzorai olyan fontos paraméterek változását követik nyomon, mint a vízmélység, a hőmérséklet, az oldott oxigén, a pH, a zavarosság és a vezetőképesség, a nitrát- vagy a foszfát-koncentráció, de folyamatosan figyeli a zöldalgák, a kovaalgák és a cianobaktériumok jelenlétét és mennyiségét is.
A műszeren található még az úgynevezett PhycoProbe cső, amely különböző algacsoportok mérésére szolgál, továbbá olyan speciális szenzorral is rendelkezik, amely foszfátmérést végez. A rengeteg mérési eredményt a Föld számos pontján működő hasonló eszközök adataival együtt gyűjti, és ezek elemzésével folyamatosan fejleszti és optimalizálja azokat a prediktív algoritmusokat, amelyek az előrejelzésben játszanak szerepet. Az eszköz képes a mintavételezésre is, ami lehetőséget ad az egyetem kutatóinak további, még részletesebb vizsgálatok elvégzésére.
A cikk tovább olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem weboldalán.
(Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
Fotó: Canva