Óriási tartalék van a magyar kajsziban

Megkezdődött a korai és középérésű kajszifajták szedése, és mostantól várhatóan július végéig a hazai kajszi elérhető lesz a boltokban, illetve a piacokon.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint az idei hazai kajsziszezon rendkívül változatos képet mutat: míg egyes termőtájakon jó, sőt kifejezetten bő termés várható, addig más térségekben a tavaszi lehűlések és a fagykárok jelentős terméskiesést okoztak ebben az évben is. A szakmai tapasztalatok ugyanakkor egyértelműen rámutatnak arra, hogy a kajszitermesztés eredményességét nem kizárólag az időjárási szélsőségek határozzák meg.
Az idei évben ismét bebizonyosodott, hogy a tavaszi fagyok elleni védekezés önmagában nem jelent teljes biztonságot. Még a kedvező adottságú termőhelyeken és a korszerű fagyvédelmi rendszerekkel ellátott ültetvényeken is jelentős eltérések tapasztalhatók a különböző fajták teljesítményében. Számos esetben ugyanazon ültetvényen egyes fajták kiváló termést adnak, míg a szomszédos sorokban lévő más fajták évek óta alig teremnek. Ez egyértelműen jelzi, hogy a kajszi gazdaságos termesztésének alapja a megfelelő termőhely, a termőhelyhez adaptált fajta és a korszerű termesztéstechnológia összehangolt alkalmazása.
Magyarországon jelenleg mintegy 5500 hektáron folyik kajszitermesztés, a termésmennyiség évről évre jelentősen ingadozik, általában 15–25 ezer tonna között alakul. Az elmúlt öt évben ugyanakkor a tényleges termés ennél jóval kevesebb volt: mintegy 4700–5000 hektárról átlagosan 6500 tonna kajszit takarítottak be.
A szakértők szerint a hazai kajszitermesztés egyik legnagyobb problémája, hogy az ültetvények jelentős része ökológiailag kevésbé jó termőhelyre került, illetve sok esetben olyan fajtákat telepítettek, amelyek nem illeszkednek a magyarországi klimatikus viszonyokhoz. Különösen nagy kockázatot jelent, hogy a hazai ültetvényeken alkalmazott fajták jelentős része mediterrán térségben nemesített fajta. Ezek esetében elsődleges szempont a korai érés, ami rövid hidegigénnyel és korai virágzással párosul. Ez Magyarországon komoly termesztési kockázatot jelent, mivel a korai virágzás együtt jár a fagykárnak való fokozott kitettséggel.
A szakemberek szerint a jövőben kiemelten fontos, hogy csak megfelelő, többéves hazai gazdasági értékmérő vizsgálatokon átesett fajták kerüljenek üzemi telepítésbe, különösen a támogatott beruházások esetében.
A beszámoló szerint a korai és középérésű kajszifajták szedése már megkezdődött. A tartós hőség várhatóan gyorsítja az érést, ami a fajták érési idejének összetorlódását okozhatja, elsősorban a betakarítás megszervezését nehezítve. A hazai kajszi várhatóan július végéig elérhető lesz a piacon.
A kajszi továbbra is az egyik legkedveltebb hazai gyümölcsfajta mind a fogyasztók, mind a feldolgozóipar számára. A jó minőségű termés iránt erős a piaci kereslet, a gyümölcs friss fogyasztásra és feldolgozásra egyaránt kiválóan alkalmas.
A szakmai vélemények szerint a következő 10–15 évben megfelelő termőhelyválasztással, korszerű technológiával és jól működő fajtakísérleti rendszerrel a hazai kajszitermelés akár 50 ezer tonnára is növelhető lenne. A kajszitermesztés jövője szempontjából ezért elengedhetetlen az ágazat szakmailag megalapozott újraszervezése, a korszerű termesztési ismeretek szélesebb körű elterjesztése, valamint a termőhelyhez és a hazai viszonyokhoz legjobban alkalmazkodó fajták előtérbe helyezése.
(NAK)
Fotó: Canva































