Az Allianz fenntarthatósági jelentése szerint egyre több befektetés irányul a zöldszektorba
Az Allianz fenntarthatósági jelentése szerint egyre több befektetés irányul a zöldszektorba

Most hozta nyilvánosságra 20. fenntarthatósági jelentését az Allianz Csoport, melyben a 2020-as pénzügyi évre vonatkozó környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási eredményeit, valamint fenntarthatósági stratégiáját és céljait vázolja fel.

Ebből többek között kiderül, hogy az Allianz Csoport 2020-ban mintegy 6,8 milliárd eurót fektetett összesen 116 szél– és naperőműparkba, így továbbra is fontos befektető az energiaátállás terén.

A minősített zöld épületekbe történő befektetései 14,6 milliárd euróról 18,3 milliárd euróra ugrottak, a befektetési portfólióban szereplő fenntartható pénzügyi termékek volumene pedig csaknem 10 milliárd euróval, 39,3 milliárd euróra növekedtek.

Emellett a cég úgy próbál eleget tenni a fenntarthatósággal kapcsolatos igényeknek, hogy környezetvédelmi vagy társadalmi szempontból is előnyös biztosítási megoldásokat és fenntartható pénzügyi termékeket kínál. Ezen túl alaptevékenységeiben és működésében a párizsi éghajlatvédelmi célokkal összhangban csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Meg akarjuk védeni az ügyfeleinket az éghajlatváltozás egyre nagyobb kockázataitól, másrészt már a jelenben ki szeretnénk építeni a fenntartható gazdasághoz vezető utat.

–mondta Line Hestvik, az Allianz Csoport fenntarthatósági vezérigazgató-helyettese.

A fentiek mellett a szénalapú üzleti modellekkel kapcsolatos elképzelések is változtak az Allianznál. Ennek egyik eleme, hogy 2023-tól nem köthetnek vagyon- és felelősségbiztosítást és nem kaphatnak finanszírozást azok a vállalatok, amelyek új szénbányák nyitását tervezik, vagy bevételük több mint 25 százalékát szénbányászatból szerzik, esetleg évente több mint 10 millió tonna szenet termelnek ki.

Ugyanez vonatkozik azokra az energetikai vállalatokra, amelyek új széntüzelésű erőműveket építenek, éves energiatermelésük több mint 25 százaléka származik szénből, illetve évente öt gigawattnál több energiát termelnek szénből, valamint azokra a szolgáltatókra, amelyek bevételének több mint 25 százaléka szénből származik.

Az Allianz részletes fenntarthatósági jelentése itt érhető el.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon