Társadalmi ruhacsere Egerben – Jó minta a fenntartható fogyasztás megvalósításához

Az egri ruhacsereprogram szervezőjével beszélgettünk

Egyre több szó esik a globális ruhaipar környezeti ártalmairól, amelyek két irányból is kedvezőtlenül hatnak a bolygónkra. Egyrészt a gyártás és a logisztika kíméletlenül emészti Földünk tartalékait, ezzel párhuzamosan a forgalmazott és felhalmozott ruhafelesleg elképesztő méretű hulladéktermeléssel jár. Erre próbálta felhívni a figyelmet egy társadalmi kezdeményezés Egerben, amely egyben megoldást is kínált a résztvevők számára a környezetbarát gardróbfrissítésre. „Jövőnk a kezedben! Ne dobd ki, cseréld el!” címmel zajlott a kéthetes ruhacsere-akció, amelynek keretében több ezer ruhának sikerült a szemetes helyett új gazdát találni. A MÁS Kert és az IFI PONT közös rendezvénye a fenntartható fogyasztás népszerűsítésére, a környezettudatos szemléletformálásra irányult. A rendezvény tapasztalatairól, eredményeiről, a fenntarthatóság kérdéseiről beszélgettünk a program ötletgazdájával és szervezőjével, Skultéti Bernadettel, a MÁS Kert vezetőjével.

Honnan jött az ötlet, hogy ilyen nagyszabású csereprogramot szervezzetek?

A ruhacsere ötlete nem a sajátom, megvannak ennek már a maga hagyományai kisebb közösségekben. Korábban én magam is részt vettem hasonló programokon, ahol szűk körben, a fiatalabb korosztály részvételével kellemes hangulatú délutánban volt részem. A mi koncepciónk ehhez képest annyiban volt más, hogy az akciót időben elnyújtva, két hetes programmá bővítettük, és napi 8 órában fogadtuk a részvevőket. Ruhákon kívül lehetett hozni könyveket, növényeket, játékokat is. A programot nem csak az online térben hirdettük, a helyi írott és elektronikus média is több alkalommal tudósított rólunk, plakátoltunk iskolákban, intézményekben, sőt, néhány nap után már szájhagyomány útján terjedt az esemény híre. Mindennek köszönhetően nagyon sok embert sikerült elérnünk, és – a 4 évestől a 84 évesig – minden korosztály képviseltette magát. Az akció tulajdonképpen társadalmi programmá bővült.

A legpozitívabb személyes élményeim is ehhez a generációs sokszínűséghez kapcsolódnak. Például az egyik anyuka visszatért a tíz év körüli kislányával, aki szintén átválogatta saját ruháit, hogy nálunk becserélje. A program legifjabb résztvevői valójában két hónapos ikrek voltak, számukra is sikerült ruhákat találnunk, megörökölhettek kézzel kötött, igazán értékes darabokat, kár lett volna, ha ezek veszendőbe mennek. Több 80 feletti hölgy is érkezett hozzánk, átruházva ránk az évtizedek óta őrizgetett, lánykori ruhadarabjaikat. Ezek olyan igazi vintage kincsek, amelyeken nem fog az idő, jó minőségű, egyedi ruhák. Az elsők között kapkodták el őket. Szerintem ez kiváló példa az értékőrzésre és az értékmentésre. És arról is árulkodik, hogy a divatüzletek egy kaptafára gyártott ruhái mellett mennyire sóvárgunk a különleges, stílusos, egyedi darabok után.

A ruhákon kívül könyveket és néhány használati tárgyat is cseréltek az emberek.

Az IFI PONT-on keresztül pedig sikerült áthidalni a generációs különbségeket és összekötni az idősebbeket a fiatalokkal?

Többek között. Az IFI PONT azáltal, hogy befogadta a programot, remek helyszínt biztosított a rendezvényhez, ezért utólag is köszönet illeti őket. Rajtuk keresztül a fiatalok nemcsak a csereakcióba kapcsolódtak be, hanem önkéntesként is segítették a program lebonyolítását. Ezáltal közvetlenül és aktívan sikerült őket bevonnunk, aminek edukációs jelentősége sem elhanyagolható, hiszen az ő korosztályuk a fast fashion márkák egyik elsődleges célcsoportja. Tizenéves fiatalokról beszélünk. Szervezőként való bekapcsolódásuk az akció üzenetét is nyomatékosította. Valójában ők már annak a generációnak a tagjai, melynek életében komoly tétje lesz annak, hogy a következő években, évtizedekben hogyan gazdálkodunk erőforrásainkkal.

Ez elég erőteljes üzenet. Milyen más célotok volt még a programmal?

Legtágabb értelemben a fenntartható fogyasztás – a környezettudatosság, az értékmentés és értékőrzés – népszerűsítése. Felhívni a figyelmet a pazarlásra és alternatív megoldást kínálni helyette. Egy ilyen programmal egyszerre támogathatjuk a hulladékcsökkentést, az újrahasználatot, ezáltal a fogyasztás csökkentését. Ez szuper példája az alulról szerveződő körforgásos rendszernek, amelynek én magam is elkötelezett híve vagyok. Sőt, ezen az akción nem csak ruhák cserélhettek gazdát, volt, aki a ruháit könyvekre vagy növényre váltotta. Noha a program felhívásában ez nem szerepelt, háztartási cikkek, konyhai felszerelések is érkeztek. Ezeket sem küldtük vissza senkivel, és kivétel nélkül mind új gazdára lelt. Hasonlóképp egy hajvasaló, egy görkorcsolya és egy párologtatószett.

Ezek szerint elég változatos volt a készlet. Ruhából mennyi érkezett?

Közel 3000 darab. Felnőtt- és gyermekruhák, táskák, cipők, egyéb kiegészítők. Azóta is válogatjuk a maradékot.

Hogy ilyen mennyiségű felesleg halmozódik fel a háztartásokban, annak egyértelmű okozója az extrém ruhafogyasztást diktáló nemzetközi márkák előretörése. A manapság gyakran már szitokszóként emlegetett „fast fashion” folyamatos vásárlásra ösztönöz azáltal, hogy viszonylag olcsón szerezhetünk be viszonylag rossz minőségű darabokat, és a kínálat, a divat diktálta trendek szinte hónapról hónapra változnak. Ezen okok miatt a ruhák élettartama drasztikusan lecsökken.

Az általunk szervezett programmal a célunk az is, hogy a ruhákat tovább tartsuk a rendszerben. Jó minőségű, hordható darabokat vártunk, amelyeket gazdáik már nem szívesen hordtak. Nőként pontosan jól tudjuk, hogy ennek számtalan oka lehet. Az újonnan vásárolt ruha varázsa gyorsan elillan, aztán marad a rideg valóság: nem áll jól, nem az én színem, kényelmetlen, esetleg mégse a méretem.

Köztudott, hogy a globális ruhaipar milyen környezeti terheléssel jár. Becslések szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának több mint 10%-áért felel. Ez elképesztően nagy szám. Nem mellesleg, az el nem adott cikkek „likvidálása” a rendszerből tovább rontja az arányt, hiszen gyorsan cselekedni kell, amikor az ajtón kopogtat az új kollekció. Hallhattunk már erről is rémtörténeteket.

Fogyasztóként várhatunk arra, hogy fentről majd szabályozni kezdik ezt a rendszert, vagy tudatosíthatjuk magunkban, hogy igenis képesek vagyunk befolyásolni a piacot. Hiszen a piac mindig rentabilitásra törekszik, a fogyasztói magatartásokra reagál. Így ha valami iránt csökken a kereslet, egy idő után csökkenni fog a kínálat, a gyártás is.

Azért pár ezer ruha megmentését még nem fogja megérezni a piac…

Bizonyára nem. Ugyanakkor ez jó minta, ami reméljük, sokakat elgondolkodtat, és változtatásra késztet. A résztvevők szinte kivétel nélkül hangot adtak örömüknek: milyen szuper, hogy végre van ilyen lehetőség, és kérdezték, mikor lesz a következő… Kicsit olyan, mintha sikerült volna rátapintanunk a fogyasztói kultúra egy gyenge pontjára. Azontúl, hogy az akció jó ügyet szolgált, a programban való részvétel mindenki számára közvetlen előnyökkel járt. Miközben megszabadulhattak felesleges cikkeiktől, ingyen szerezhettek be szükséges dolgokat. Tehát ha a nagy szavak nem is mindig hatnak, az előnyök kilátásba helyezésével könnyen mozgósíthatjuk az embereket.

Ilyenformán több mint 300-an csereberéltek az akció keretein belül, de valójában ennél is több embert sikerült elérnünk, megmozgatnunk. Az IFI PONT-on keresztül 30–40 fiatal önkénteskedett felváltva iskola után a rendezvényen. Fogadtunk kisebb helyi szervezeteket is, akik közvetlen kapcsolatban vannak hátrányos helyzetű családokkal, akik számára a ruhaadomány igazán segítség lehet. Így még közel 100 emberhez tudtunk ruhákat eljuttatni. Itt, Egerben elindult valami, amit tovább fogunk vinni. Országos elérésű médiumok is foglalkoztak az eseménnyel, szívből remélem, hogy másokat is inspirálhatunk.

Számos önkéntes is részt vett a programban.

Vajon azoknak, akik részt vettek a programban, most egy csapásra megváltoznak a ruhavásárlási szokásaik?

A helyszínen volt lehetőségünk beszélgetni a résztvevőkkel az akció szükségességéről, az ő személyes motivációikról. Többen egyetértettek abban, hogy a túlfogyasztás személyes terhekkel is jár. Kimondva vagy kimondatlanul, szinte mindenki érzi a bőrén a fogyasztói társadalom hátulütőit, melyeket a ruhafogyasztás nagyon jól szimbolizál. Hihetetlenül felgyorsult és feldúsult körülöttünk a világ. Ennek egyik oka a kiszélesedett fogyasztói kultúra, amely ontja magából a felesleget. Ebben élünk, körbevesz bennünket, és amellett, hogy ez a jövőnk szempontjából tarthatatlan, mert lassan beleroskad a Földünk, nekünk is sokat árt. Rendkívül módon terheli a pszichénket egy ilyen rendszerben való létezés, ahol mindenből sok felesleges van.

Szerinted egyéni szinten mi lehet a megoldás?

A fenntarthatóság kulcsszava egyéni szinten mindenképp a fogyasztás csökkentése, a tudatos(abb) fogyasztás. Csatlakozva a zero waste úttörőihez (Tom Szaky-hoz, Bea Johnsonhoz), az egyik legfontosabb dolog az, hogy tudatosítsuk magunkban: minden vásárlással egyben voksolunk is: a megvásárolt termék további gyártására. Sőt, tovább megyek, azzal is szavazunk, ha valamit nem vásárolunk meg. És ez nemcsak a materiális javakra igaz, hanem arra is, ha igénybe veszünk egy szolgáltatást, ha autó helyett a tömegközlekedést vagy a kerékpárt választjuk stb. Átlag fogyasztóként nap mint nap több tucat döntést hozunk, amelyekkel közvetlenül befolyásoljuk bolygónk jövőjét.

Én manapság leginkább már a nem fogyasztás mellett teszem le a voksomat… Az, hogy a fenntarthatóság kifejezés napjainkra nagyon trendi (lassan elkoptatott) lett, azt hozza magával, hogy a piaci szereplők is zászlajukra tűzték, és beépítették marketingfogásaik közé, most pedig épp ezzel próbálnak bennünket további vásárlásokra ösztönözni. Ez újabb zsákutca lehet, sajnos. Nehéz ebben a rendszerben eligazodni még egy jó iránytűvel is. Persze vannak alapvető biológiai szükségleteink, muszáj fogyasztanunk. Az ehhez szükséges áruk beszerzéséhez az én iránytűm azt mutatja, hogy minél kevesebb hulladékot termeljek ezzel. Itt, Egerben (de országszerte is) vannak remek üzletek, ahol csomagolásmentesen vásárolhatjuk meg az élelmiszerek jó részét, a tisztító- és tisztálkodószereket is, amelyek ráadásul helyi termékek. Vidéken szerencsésebb helyzetben vagyunk, mert könnyű közvetlen forrást találni a beszerzésekre, én például a húst, a tojást, a sajtot háztól veszem. A zöldségek, gyümölcsök pedig a kertemben teremnek. De egyéb esetekben is választhatunk alternatív utakat a vásárlás helyett, ilyen például a közösségi megosztás vagy a csere, a más funkcióban történő újrahasználat, a felújítás, a javítás, az újragondolás stb. A zero waste életmód egy idő után nagyon kreatívvá tesz. Sokszor pedig az a legbiztosabb megoldás, ha saját magunknak állítunk elő dolgokat, például az élelmiszereink egy részét.

Amelynek egyik kiváló eszköze a saját veteményeskert… Ezért te gyakran lobbizol. A MÁS Kert kertészeti vállalkozásban megtestesülő érdeklődésed hogyan fordult a ruhák újrahasznosítása felé?

Kertészeti vállalkozásommal szeretném segíteni az ügyfeleket abban, hogy megízlelhessék a saját termés zamatát, örömét. Magaságyás-építésre specializálódtunk, amely szuper eszköz arra, hogy szinte bárhol kialakíthassuk a saját kis konyhakertünket, és akár teljesen kezdőként is belevágjunk. A magaságyás-építés során kerti hulladékot hasznosítunk újra, tulajdonképpen a munkámmal is hulladékot mentek… A hulladék és az újrahasznosítás az, amely engem nagyon régóta és őszintén izgat. És ha kell, társadalmi munkával is szívesen támogatom ezt az élet egyéb területein.

Például ruhacsere keretében… Az öltözködés, hasonlóképp a táplálkozáshoz, alapvető biológiai szükségletünk, bár valójában már mindkettő rég túlnőtte a szükségesség kereteit. Ami viszont biztos: enni és öltözködni mindig fogunk. És mindig lesz menthető felesleges ruha is.

Visszakanyarodva tehát a ruhákhoz… Mi lesz a megmaradt kollekció sorsa?

Szeretnénk itt helyben, a lehető legközvetlenebb formában eljuttatni oda, ahol valóban szükség van rá. Magánszemélyként is kerestünk meg rászoruló családokat, adományoztunk helyi segélyszervezeteknek, egyházaknak. A jelen helyzet azt mondatta velünk, hogy egy nagyobb készletet tegyünk félre az Ukrajnából érkezők számára, akiknek hamarosan megnyílik Egerben egy befogadóközpont. A programnak tehát a társadalmi felelősségvállalás jegyében van egy erős karitatív vonatkozása is.

Néhány igazán különleges darabot átmentettünk a Spiriteaházba, ahol jelképes adományokért cserébe megvásárolhatók, az így befolyt összegből a teaház a helyi állatmenhelyet szeretné támogatni. Egy kisebb kollekciót pedig félretettünk a következő csereakcióra.

Ezek szerint terveztek hasonlót a közeljövőben?

Igen, muszáj! Meglepően nagy társadalmi igény mutatkozik rá. Azért hozzáteszem, hogy egy ilyen program lebonyolítása nem kis energiabefektetéssel jár. A MÁS Kert részéről én és a segítőim teljesen önkéntesen szerveztük és bonyolítottuk le az eseményt. Ez azt jelenti, hogy két héten keresztül napi 8 órában fogadtuk a résztvevőket, regisztráltunk, számoltuk, pakoltuk, rendszereztük a ruhákat, hogy minél átláthatóbb formában tudjuk prezentálni a készletet. Az utómunkáról nem is beszélve, a megmaradt ruhák további szelektálása, célba juttatása is további heteket vesz igénye. Ezért szívesen vesszük a későbbiek során azok jelentkezését, akik valamilyen formában támogatnák a programot. Akár önkéntes magányszemélyek, akár cégek, szervezetek támogatását, akik partnerként, szponzorként segítenének bennünket.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a program teljesen pénzforgalom-mentesen zajlott. Nem volt regisztrációs díj, egyetlen szabály élt (ezt azért rugalmasan kezeltük): annyit vihetsz, amennyit hoztál. Ezen a koncepción a későbbiekben sem szeretnénk változtatni. Ugyanakkor vannak ötleteim, hogyan bővítsük a programot. Egyrészt a legideálisabb az lenne, ha az időszakos akciók mellett állandó helyszínt tudnánk biztosítani a cseréhez. Amolyan ruhakölcsönző mintájára, ahol ugyanezen elvek mentén lehetne hozni-vinni a ruhákat, könyveket, játékokat, konyhai eszközöket stb.

Te is találtál magadnak valamit?

Igen! Túl sokat is… Tavaly ősszel szerveztünk már egy kisebb ruhacsere-akciót, bevallom, akkor személyes indíttatásom volt. Már évek óta próbálom tudatosan csökkenteni magam körül a tárgyakat, amiben nem a dolgoktól való megválás a nehéz, hanem az, hogy a számomra eszmei értékkel bíró, ám már haszontalan dolgoknak megtaláljam a megfelelő gazdáját. Már szinte minden lehetőséget kimerítettem az elmúlt években… És bármilyen megfontoltan is frissítem a ruhatáramat, mégis akadnak használaton kívüli darabok. Bevallom, kicsit most kevésbé érzem magam bűnösnek azért, hogy átlépem a saját limitemet a ruhacserében. Nagy rajtunk a nyomás, hogy rendszeressé tegyük az eseményt, így ha valamelyik darab néhány viselés után mégsem nő a szívemhez, visszaviszem a következő cserére, és újra szabadjára engedem a rendszerben. Szóval most átmeneti tulajdonként tekintek a beszerzett kincsekre, és tudom, ha úgy alakul, találok neki új gazdát. És ez egészen megnyugtató érzés!