Mutatós faj képviselője lett az Év lepkéje
Mutatós faj képviselője lett az Év lepkéje

A pókhálós lepke lett az Év lepkéje 2025-ben.

A tarkalepkék családjába tartozó eurázsiai faj nem védett, Magyarországon azonban mindenfelé megtalálható – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) beszámolójában. A pókhálós lepkének három nemzedéke van, ezért kora tavasztól egészen őszig találkozhatunk vele. Főként a párásabb, nedvesebb területeket kedveli.

Érdekessége, hogy a különböző generációk rajzolata és színezete nagyban eltér egymástól, ami szinte egyedülálló a hazai nappali lepkefajoknál. A kora tavasszal megjelenő első generáció színezete vörösesbarna, vörhenyes okkersárga rajzolata széles, szaggatott vagy felaprózódó fekete harántsávokból áll. Ezzel ellentétben a második generáció szárnyai sötétbarnák, finom szaggatott mintázattal, míg a harmadik generáció szárnyai feketék, a barna szín teljesen eltűnik róla.

A pókhálós lepke legfőképpen erdőszéleken, illetve árokpartokon él. A magasságra nem érzékeny, ezért a magashegységekben is megtalálható. Hernyói társasan (tömegesen) élnek tápnövényükön, a nagy csalánon. A 20. század közepe óta elterjedése még inkább észak felé tolódik: ez minden bizonnyal a globális felmelegedésnek köszönhető.

(MME)

Fotó: Canva

search icon