
Ha az ember picit beleássa magát a gyógy-és fűszernövények világába, rájön, mennyi kincset rejt a kertje. Sokszor ültetni sem szükséges ahhoz, hogy használhassuk őket. Ha azonban mégis vágysz egy klassz fűszerkertre, Te vagy az én emberem, ugyanis ezek a növények nemcsak nekünk, hanem sok más élőlénynek is örömet nyújthatnak.
Én is vágyom egy fűszerkertre, és már nagy erőkkel keresem a tökéletes növényeket. De nemcsak azt kell megfontolnom, hogy mit telepítek, hanem a növények helyét is meg kell határoznom. A permakultúrás elvek alapján egy elem mellé három funkciót társítunk. Ez pedig a növényekre is igaz, így igyekszem olyan fűszernövényeket választani, amelyek teaként (frissen és szárítva), fűszerként, élőhelyként vagy a rovarok számára élelmiszerként is szolgálhatnak.
A megfelelő hely kiválasztását illetően fontos, mennyi napsütést kap a potenciális terület. Érdemes a déli napot előnyben részesíteni. Azt is szem előtt tarthatjuk, hogy sok fűszernövény remekül bírja a szárazságot is. Fontos szempont az is, hogy mivel ezeket a növényeket akár naponta használjuk majd főzéshez, teakészítéshez, érdemes őket közel ültetni a házhoz. Használjuk ki a szegélyeket is! A ház melletti napos terület jó gondolat, a járda mentén kialakított fűszerkert gyorsan és könnyen megközelíthető, és hasznos színfoltja lehet egy nem használt területnek.
Kép: canva
Tehát mielőtt belevágsz, alaposan térképezd fel, mely terület lenne a kertedben a legalkalmasabb arra, hogy ott egy kis fűszerhez hozzájuthass, és azt is gondold át, hogy miképpen tudsz a növényeidnek több funkciót is adni azon túl, hogy az ételeidet ízesíted velük!
Milyen fűszernövényt válassz?
Nem mondhatom meg, milyen fűszert válassz, hiszen ez ízlés dolga. De ezzel együtt is ajánlhatok egy csokor különleges, a szervezetedre is jótékony hatású növényt, amelyeket a kertedben lakó élőlények is kedvelni fognak.
Menta (Mentha piperita)
Rengeteg menta közül választhatsz, kár is lenne egyetlenre hagyatkozni. A mentát teaként, gyógynövényként és fűszerként is fogyaszthatod. A mentafajok rendkívül sokfélék, könnyen termeszthetők, beporzóbarát, aromás növények.
Kép: canva
Ha egyszer jó helyre ültetted, kérdezés nélkül terjedésnek indul, mivel rizómákkal szaporodik. Szereti a tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű talajokat, de melyik növény nem? Az öntözést igényli, így olyan helyre ültesd, ahol ezt meg tudod oldani. Napfényes, félárnyékos helyre telepítsd! Felhasználását tekintve az egzotikus ételek, a hűsítő italok és a desszertek jó barátja, de fűszerként, teaként is használhatod. Nézzünk meg közelebbről néhány mentafajtát!
- Borsmenta: erősen mentolos ízű, frissítő hatású.
- Fodormenta: édesebb, kevésbé erős ízű, salátákban, italokban, levesekben is szuper.
- Almaillatú menta: almás aromájú, puha, világoszöld levelei vannak, dekoratív, magasabbra nő a társainál.
- Csokoládémenta: sötétebb árnyalatú, csokis illatú. Édességekben, teákban jól mutat.
- Narancsmenta: igazi frissítő, hiszen a citrusok és a menta illata keveredik benne, erőteljesen növekszik.
- Epermenta: édeskés illata emlékeztet az eperre, teákba, italokba ideális, színes levelei miatt dísznövényként is kedvelik.
- Gyömbérmenta: karakteres illatú menta, főzéshez is szuper.
- Ananászmenta: gyümölcsös ízű, tarka levelei miatt dísznövényként is mutatós.
Kakukkfű (Thymus vulgaris)
Egyetlen kertből sem hiányozhat ez a klasszikus, méhcsalogató és szárazságtűrő fűszer. Ráadásul sziklakertbe is ültetheted. Szereti a napfényt, a meszes, vízáteresztő talajt. Erős fertőtlenítő, ráadásul szuper köhögéscsillapító is. Rengeteg ételben megállja a helyét, és teaként, frissen vagy szárítva is használhatjuk.
Kép: canva
Az alábbi kakukkfüvek közül mindegyik jó választás a kertbe.
- Kerti kakukkfű: fás, enyhén csípős, télálló évelő.
- Citromillatú kakukkfű: friss, citromos illata miatt halak mellé például zseniális.
- Kúszó kakukkfű: alacsony, talajtakaróként is ideális, apró virágait imádják a beporzók. Gyepbe ültetve is jó választás.
- Szőrös kakukkfű: szürkészöld, bársonyos levelek jellemzik, inkább dísznövényként kedvelt.
Lestyán (Levisticum officinale)
A húslevesek, levesek elengedhetetlen fűszere ez a magasra növő évelő. Napos, félárnyékos helyen szeret lenni igazán. Emésztést javító, vízhajtó hatású, klasszikus növényi gyógyszerként is ismert. Zellerre emlékeztető íze sokak kedvence.
Rozmaring (Rosmarinus officinalis)
A rozmaring sem maradhat ki a kertedből, hiszen intenzív, gyantás íze igazán megfűszerezi az ételeidet. Keringésjavító, élénkítő hatású, mediterrán ételekben kihagyhatatlan alapfűszer. Az ökológiai kertben is jó választás, hiszen a beporzók kedvelik virágait. Szárazságtűrő, napos helyet igényel.
Édeskömény (Foeniculum vulgare)
Ánizsos, édeskés, frissítő íz jellemzi, kétéves, önvető növény. Mélyen gyökerezik, ezzel talajjavító szerepe is van. Szereti a napfényes helyeket, így ideális választás a napos fűszerkertbe. Halételek, saláták remek kelléke, ráadásul görcsoldó, tejserkentő és puffadásgátló hatású.
Kép: canva
Citromfű (Melissa officinalis)
Nyugtató, idegerősítő, teaként is népszerű gyógy- és fűszernövény. Erős aromájú, ezért a kártevők nem szeretik, így bátran ültetheted zöldségeskert szomszédságába is, a méhek viszont kifejezetten rajonganak érte. Szereti a napos helyeket és a sok vizet.
Bátran ültess különlegességeket is!
A megszokott fűszereken túl érdemes kicsit kitekinteni az ázsiai konyha világába is vagy egzotikusabb vizekre evezni. Rengeteg rovarbarát, ökológiai kertbe is beilleszthető különlegesség létezik, amelyekkel izgalmasabbá teheted az ételeidet, gyönyörködhetsz bennük, sőt, velük fajokban igazán gazdaggá teheted a kertedet.
Vadszezám vagy kínai bazsalikom (Perilla frutescens)
Íze bazsalikomra, mentára és köményre emlékeztető, enyhén diós. Egynyári, de önvető növény, rendkívül sokoldalú. Sziklevelei fűszerként, friss levelei zöldségként, idősebb levelei italokba, teákba is kiválók. Indiában a magját is használják főzéshez, de mikrozöld is nevelhető belőle. Igazi permakultúrás álom.
Színes, fodros levelei miatt ráadásul a kert dísze is lehet. Emellett magról is nevelhető, napos helyen jól érzi magát. Sushihoz, salátákhoz, savanyúságként is fogyasztják, magas az antioxidáns-tartalma.
Kép: canva
Kínai metélőhagyma (Allium tuberosum)
Enyhe fokhagymás-hagymás aromájú, fagytűrő hagymaféle. Az ázsiai konyha alapvető fűszere, évelő (februárban magától életre kel, ez tapasztalat). Félgömb alakú ernyős virágzata feldobja a kertet. Táplálékként és díszként is remek. Napos helyre, jó vízelvezetésű talajba ültesd!
Indiai citromfű (Cymbopogon citratus)
Erőteljes, citromos, enyhén gyömbéres íze főzésért kiált. Csodás fűszernövény, amelyet a thai, a vietnámi konyha előszeretettel használ. Fertőtlenítő, emésztést segítő hatása is van, így gyógynövényként is funkcionál. A fagyra érzékeny, de cserépben könnyen nevelhető, sőt a fűszerkertben is átteleltethető, főleg akkor, ha meleg helyre ülteted.
Kép: canva
Vietnámi koriander (Persicaria odorata)
Íze a korianderéhez hasonló, de kissé csípős, borsos. Friss salátákban, tavaszi tekercsben, ázsiai ételekben csodásan megállja a helyét. Félárnyékos helyeken, nedves talajban fejlődik igazán. A hátránya, hogy nem télálló, így teleltetni kell. Apró virágait szeretik a méhek.
Olasz szalmagyopár – curryfű (Helichrysum italicum)
Földes, citrusos, enyhén fanyar íze nem keverendő össze a curry fűszerkeverékével. Indiai ételek, fűszeres szószok szuper kiegészítője. Melegkedvelő, lepke- és méhcsalogató növény, melynek leveleit elsősorban frissen használják. A virágjaiból származó olaj gyulladáscsökkentő hatású, és számos bőrbetegség gyógyítására alkalmas.
Mexikói tárkony (Tagetes lucida)
A tárkony bármelyik változata jó választás, hiszen különleges íze jól mutat az ételekben. A mexikói tárkony édes, ánizsos íze hasonlít a francia tárkonyéhoz. Tojásos ételekben, csirkehús mellé vagy teaként is remek. Egynyári növény, de magról könnyen szaporítható. A virága ehető és rovarcsalogató is.
Citromverbéna (Aloysia citrodora)
Méhbarát, illatos, apró virágait szeretik a beporzók. Friss, citromos aromájú növény, amely ideális teákhoz, lekvárokhoz, süteményekhez, italokhoz. Cserépben is jól tartható, de fagyérzékeny, ezért teleltetni kell.
Kép: canva
Tulsi vagy Szent bazsalikom (Ocimum tenuiflorum)
Rendkívül méhbarát, virágai a méhek és a pillangók kedvencei. Meleg, napos helyet igényel. Fűszeres, enyhén borsos-mentás íze neked is tetszeni fog. Teaként, immunerősítőként remekül működik. Thai ételekben szuper.
Sokáig folytathatnám még a felsorolást, ami azt is bizonyítja, milyen sokoldalúan „berendezhető” a fűszerkert. A diverzitás pedig nemcsak a konyhai tudományodnak és az egészségednek tesz jót, hanem a kertedben élőknek is kedvez. Válogass bátran a fűszerek között, nem fogod megbánni!
Kiemelt kép: canva