Természetalapú megoldásokkal a klímaváltozás ellen
Természetalapú megoldásokkal a klímaváltozás ellen

Sokat foglalkoztunk már azzal, hogyan is kellene felvennünk a harcot a klímaváltozás ellen. Írtunk már az innovációs lehetőségekről és korlátaikról, a teendőkről, foglalkoztunk az egyre sikeresebb klímaperekkel, a fiatal generációk törekvéseivel, aggodalmaival. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan segíthetnek a klímaváltozás elleni harcban a természetalapú megoldások (Nature-based Solutions, NbS).

Ma már egyértelműen látjuk, hogy az éghajlati és az ökológiai válság kezelése mélyen összefonódik, nem választhatók külön. Azért is nehezebb a klímakatasztrófa megoldása annál, mint amilyen például az ózonlyukaké volt, mert összetett problémarendszerről van szó, ahol ráadásul az egyes elemek erősítik egymás hatását. Épp ezért fontos lenne nem csak éghajlati válságról beszélni, hanem ökológiai válságról is, amely során ökoszisztémákat veszítünk el rohamos ütemben.

A LIFE-MIACACC projektben természetes vizes élőhelyek kialakításával segítik kivédeni a településeket érintő vízkárokat. Az így kapott mocsarak, gázlók segítik az öntözést, és növelik a biodiverzitást. Jó példa erre az alföldi Bátya település.

NbS – Természetalapú megoldások

A természetalapú megoldások a természet által inspirált vagy a természetről másolt intézkedések, amelyek célkitűzése a fenti két probléma megoldása. Különböző természeti jellemzőket és folyamatokat erőforrás-hatékonyan alkalmazva néznek szembe a társadalmi, környezeti és gazdasági kihívásokkal. Tulajdonképpen olyan gyűjtőfogalomról van szó, amely magába foglalja a kék és a zöld infrastruktúrát, az éghajlatváltozás mérséklését az ökoszisztémák helyreállításának segítségével valósítja meg. Továbbá védőrendszerként szolgál a természeti katasztrófákkal szemben is.

Az NbS nem újdonság, mégis egyre nagyobb figyelmet kap. A fogalom először a koppenhágai COP15 konferencián jelent meg. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szorgalmazta, hogy természetalapú megoldások segítségével küzdjünk a klímakatasztrófa ellen, és 2016-ban egy hivatalos jelentést is kiadtak arról, milyen keretrendszert alkotnak a természetalapú megoldások, milyen megoldások tartoznak az NbS ernyője alá, és hogyan kell alkalmazni ezeket a megoldásokat.

A természetes megoldások sok előnnyel járnak

Szakértők szerint a természetalapú megoldások akár a harmadát garantálni tudnák a kitűzött kibocsátás-csökkentési célszámoknak. A különböző klímavédelmi céljaink támogatásában a természetalapú megoldások az élen járnak, hiszen olyan multifunkcionális tulajdonságaik vannak, amelyek egyidejűleg hozzájárulnak a társadalmi-kulturális, a környezeti és a gazdasági célokhoz is.

Az ökoszisztémák védelme és helyreállítása a biodiverzitás megőrzésén túl támogatná a víz- és élelmiszer-biztonságot, segítené az egészséges és élhető városi környezet kialakítását, a környezetszennyezés csökkentését, és mérsékelné a szélsőséges időjárás következményeit is.

Elengedhetetlen lenne, hogy a természetalapú megoldások előnyeit tudatosítsuk. Annak érdekében pedig, hogy valós és alkalmazható elsődleges alternatívává váljanak a szürke infrastruktúrával szemben, szükséges mind az erőforrások előteremtése, mind a finanszírozás biztosítása, mind pedig a szabványok kidolgozása. Ebben elsődlegesen a nemzeti kormányok játszanak fontos szerepet. A természetalapú megoldások alkalmazásában azonban a helyi és a regionális politikának is lesz szerepük.

Természetalapú megoldások a gyakorlatban

Természetalapú megoldás a vizes élőhelyek védelme vagy helyreállítása, de a part menti ökoszisztémák, mangroveerdők, korallzátonyok, mocsarak helyreállítása is. Nézzünk egy konkrét példát arra, miért is fontos ez!

A part menti élőhelyek, mint például a korallzátonyok, a tengeri fű és a mangroveerdők megvédik a partokat a hullámzás okozta eróziótól és a trópusi viharok okozta károktól. Vízszűrő szerepük is rendkívül fontos, hiszen a sós víz jelentősen károsítja a terményt és a tenyésztett állatokat. Fenntartják a biodiverzitást, megvédik a part menti közösségeket és az infrastruktúrát a viharhullámoktól. A part menti élőhelyek, különösen a mangroveerdők, rendkívül jó szénmegkötő képességűek, így helyreállításuk az éghajlatváltozás mérsékléséhez is elengedhetetlen. Láthatjuk tehát, hogy a fentiek révén számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak. Azzal, hogy mit jelent pontosan az ökoszisztéma-szolgáltatás, és miért kerül egyre inkább előtérbe a számszerűsítésük, korábban foglalkoztunk.

A korallzátonyok helyreállítására például már léteznek mesterségesen előállított betongömbök, melyekben növekedhetnek a korallok és más növények. Bár ez a megoldás segít a hullámok gyengítésében és a part menti károk mérséklésében, csökkenti a biodiverzitást, és semmilyen egyéb társadalmi előnye nincs. A természetalapú megoldás révén megpróbálják az eredeti élőhelyeket regenerálni és visszaállítani a természetes ökológiai rendszert, amely így a halak otthonául szolgál, elősegítve ezzel gazdaságilag is fontos halfajták szaporodását. Ez a megoldás hozzájárul a fenntartható halászathoz is, a helyi közösségeknek ezzel munkát és bevételt biztosítva.

További példa az agroerdészet, amely szintén a természetalapú megoldások keretrendszerében foglal helyet. Ez olyan ökológiai alapú mezőgazdasági gyakorlat, amely során a fás növényzet (fák vagy cserjék) mezőgazdasági haszonnövényekkel és/vagy állattartással való szándékos kombinálása diverzifikálja és növeli a termést, miközben szociális, gazdasági és környezeti haszonnal is jár.

Hazai példák természetalapú megoldásokra

Az EU Horizon 2020 kutatási és innovációs program által támogatott Naturvation projekt keretein belül létrejött az Urban Nature Atlas, ahol kifejezetten természetalapú megoldások kereshetők térképes böngészés segítségével. Így az alábbi hazai természetalapú példákra bukkanhatunk:

Győr és környéke számos folyóval, patakkal és tóval büszkélkedhet, és szinte minden évben jelentős árvizeket vészel át. A Nagy-Pándzsa projekt fő célja az árvízveszély csökkentése és a Nature 2000 terület regenerálása volt. A vízszállító rekonstrukciójának és az árvízkapu átépítésének köszönhetően javult az árvízvédelem, és csökkent a vizek szennyezettsége. Javultak a vizek növény- és állatvilágának életfeltételei, és nőtt a hasznosítható terület nagysága is.

Budapest központjában pedig egy irodaházban található egy 53 négyzetméteres zöldfal. A zöldfal segít kiegyenlíteni a beltéri páratartalmat, tisztítja a levegőt, és kényelmes munkakörnyezetet biztosít. A projekt keretében esővízgyűjtés révén biztosítják a zöldfalhoz szükséges öntözővizet. Városi környezetben is találkozhatunk tehát természetalapú megoldásokkal parkok, fák, zöldfalak és -tetők formájában. Ezekről részletesen olvashattok majd cikkünk második részében.

Borító: Göd környékén a Duna ártéri erdeje. Fotó: ng.hu

search icon