Rendkívül gyorsan olvadnak a bolygó gleccserei

Rendkívül gyorsan olvadnak a bolygó gleccserei
Rendkívül gyorsan olvadnak a bolygó gleccserei

A napokban jelent meg egy minden korábbinál átfogóbb nemzetközi kutatás, mely szerint a világ csaknem összes gleccsere veszít tömegéből.

A Földön nagyjából 220 ezer gleccser van, melyek 2000 és 2019 között évi átlagban 267 milliárd tonna jeget veszítettek. Hogy némileg kontextusba tudjuk helyezni ezt a mennyiséget, a gleccserek olvadása évente körülbelül 0,74 milliméterrel emelte meg a tengerszintet.

A minden eddiginél kiterjedtebb kutatás azt is kiderítette, hogy az olvadás üteme, néhány bő csapadék által táplált izlandi és skandináv gleccsertől eltekintve mindenütt gyorsul.

Ezt háromdimenziós képalkotás segítségével sikerült megállapítani, melyhez az amerikai űrkutatási hivatal Terra nevű műholdja szolgáltatott nagy felbontású felvételeket.

Az is kiderült, hogy az olvadás a legsúlyosabban Alaszka, Izland, az Alpok, a Pamír és a Himalája gleccsereit érinti. A kutatók szerint egyértelmű, hogy az olvadást a klímaváltozáshoz köthető felmelegedés okozza.

A probléma nem csupán a természetvédlemi szemszögből súlyos, hiszen a kutatók szerint a fontos vízforrást jelentő gleccserek elapadása hosszabb távon víz- és élelemhiányhoz vezethet közvetlen környezetükben.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(index) Borítóképünkön a híres argentin Perito Moreno gleccser látható

search icon