Nagyot lép egy magyar üzletlánc az élelmiszerpazarlás elleni harcban
Nagyot lép egy magyar üzletlánc az élelmiszerpazarlás elleni harcban

A magyar háztartásokban évente 65 kg élelmiszer kerül a kukába fejenként. Ugyancsak jelentős viszont a kereskedelemben képződő élelmiszerhulladék mennyisége. A probléma megoldására ma már világszerte számos jó gyakorlatot találni, mellyel csökkenthető lenne a pazarlás. Épp ilyen indul most itthon is: az egyik nagy áruházlánc a zöldségek és gyümölcsök pazarlása ellen tett lépéseket.

A Lidl Magyarország közleménye szerint „Mentsük meg!” akciójuk keretében a kisebb hibákkal rendelkező, ám még fogyasztható zöldségeket és gyümölcsöket kínálják majd kedvezményes áron a vásárlóiknak. A 3,5 kg-os egységcsomagok – melyek vegyesen lesznek összeállítva – 399 forintért lesznek megvásárolhatók. Az akció a fővárosban már novemberben elindult, országosan pedig 2023. február végétől tervezik elindítani.

2019-ben globálisan 931 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezett, ebből 61% származott a háztartásokból, 26% a vendéglátásból és 13% a kereskedelemből. Az élelmiszerhulladék felelős az üvegházhatású gázok 8-10%-ért.

A Greendex rendszeresen próbál tippeket adni az élelmiszerpazarlás csökkentésére. Ennek első lépése az étkezések tervezése és a körültekintő vásárlás lehet, de akkor is számos lehetőségünk van, ha már felgyűltek otthon az élelmiszerek. A megfelelő tárolással például a szavatossági idő sok esetben kitolható, illetve számos alapanyagot és készételt le is fagyaszthatunk.

Ha a zero waste úton indulnánk el, akkor számos olyan receptből is választhatunk, ahol a konyhai zöldhulladék zömét is fel tudjuk használni, a fogyasztásra végképp nem alkalmas maradékok pedig új értelmet nyerhetnek a komposztunkban!

search icon