Szalmonella – Így ismerheted fel és előzheted meg a fertőzést!

Szalmonella – Így ismerheted fel és előzheted meg a fertőzést!
Szalmonella – Így ismerheted fel és előzheted meg a fertőzést!

A szalmonellózis minden, csak nem kellemes. A szalmonella baktérium okozta fertőzés rendesen megbolygatja az emésztőrendszert: gyomorfájást, hasmenést és lázat okoz. Habár néhány nap alatt elmúlik, érdemes résen lenni, mert könnyen kiszáradást okozhat. De honnan ismerheted fel a szalmonellás tojást, mik okozhatják még a betegséget, és hogyan lehet gyógyítani?

A szalmonellafertőzés (szalmonellózis) igen gyakori bakteriális megbetegedés, amely a béltraktust érinti. A szalmonella baktériumok jellemzően az állatok és az emberek belében élnek, és a széklettel ürülnek ki. Leggyakrabban szennyezett víz vagy élelmiszer útján fertőződünk meg. Vannak olyan szerencsések, akiknél a baktérium nem okoz tüneteket, ám a szalmonellózis jelei a legtöbbünknél jelentkeznek. A szalmonellafertőzés lappangási ideje 8–72 óra. Ezt követően gyomorgörcsök, láz, hasmenés formájában indul a kínszenvedés. A legtöbb egészséges ember néhány napon vagy egy héten belül felépül bármilyen különösebb kezelés nélkül.

Bizonyos esetekben a hasmenés súlyos kiszáradást okozhat, és azonnali orvosi ellátást igényel. Életveszélyes szövődmények is kialakulhatnak, ha a fertőzés a beleken túlterjed. Ilyen betegség a hastífusz is, amely a rosszul közművesített településeken, a fejlődő országokban még előfordulhat. Ilyenkor a baktériumok megtapadnak a vékonybélben és a vastagbélben, fekélyt okoznak, súlyos esetben pedig az idegrendszert és a szívet is károsíthatják. A szalmonellafertőzés kockázata nagyobb az olyan országokban, ahol nincs tiszta ivóvíz, és nem kielégítő a szennyvízkezelés, ezért ilyen helyeken különösen elővigyázatosnak kell lenni.

Hogyan lesz szalmonellás az étel?

A szalmonella gyakori az élővilágban, bármelyik ember bélrendszerében is előfordulhat, olyanokéban is, akik teljesen egészségesnek látszanak. A baktérium tünetmentes beteg élőlény székletével, illetve tojással terjedhet, és fertőzhet meg bárkit. A nyers tojás, hús, élelmiszer útján kerül legkönnyebben a szervezetbe. Habár a szalmonella tojás fogyasztásával fertőz leginkább, bármilyen ételre rákerülhet, és benne könnyen elszaporodhat a baktérium. Ez leginkább hűtés nélküli vagy hosszabb ideig szobahőmérsékleten tárolt ételekkel fordul elő. De honnan tudhatod meg, hogy szalmonellás tojás került a tányérodra?

Sokszor a tojás a ludas.
Kép: canva

A szalmonella jelenléte a tojáson szabad szemmel – illetve a szagáról vagy az ízéről – nem mindig vehető észre, mert a baktérium nem feltétlenül változtatja meg a tojást. Ezért a legbiztosabb a megelőzés és a helyes kezelés.

Ami gyanús lehet:

  • Repedt vagy sérült héj, amelyen keresztül könnyebben bejuthatnak a baktériumok.
  • Szennyezett héj: rászáradt tyúkürülék vagy sár.
  • Szokatlan szag: bár a szalmonella nem mindig okoz kellemetlen szagot, ha a tojásnak furcsa szaga van, nem jó felhasználni.
  • Híg, vizes állagú fehérje: ez inkább az öregedés jele, de növeli a fertőzés kockázatát.

Fontos tudni, hogy a szalmonella a tojás héján és a belsejében is lehet, ezért hiába néz ki tökéletesnek, attól még fertőzött lehet. A biztos védekezés módjai:

  • Csak megbízható helyről vásárolj tojást!
  • Ne fogyaszd nyersen (kivéve a pasztőrözött tojást)!
  • Főzd, süsd át teljesen (70 °C felett)!
  • Hűtve tárold!

A szalmonellafertőzés tünetei

Gyakran felmerül a kérdés, hogy a szalmonella meddig fertőz, és főképp milyen tünetekre kell számítania annak, aki megbetegedett. A szalmonellózis tünetei hamar jelentkeznek, akár pár órával a fertőzött élelmiszer elfogyasztása után. Egyes esetekben lehet tünetmentes is a fertőzés, ilyenkor a fertőzött személy hosszú időn át üríti és – nem megfelelő higiénia esetén – terjeszti a kórokozót.

A görcsök gyakran jelentkeznek.
Kép: canva

A szalmonellafertőzés jellemző tünetei:

  • vizes, nyákos hasmenés;
  • hányinger, hányás;
  • hasi fájdalom, görcsök;
  • elesettség;
  • láz, hőemelkedés, hidegrázás.

A szalmonellafertőzés tünetei 2–10 napig nehezítik meg a beteg életét, de bizonyos esetekben kialakulhat krónikus hasmenés is.

A baktérium élelmiszerben való kimutatására gyakori megoldás a szalmonellateszt. Ez olyan laboratóriumi vizsgálat, amelynek célja a Salmonella baktérium jelenlétének igazolása ételben, vízben, állati mintákban vagy az emberi szervezetben.

1. Élelmiszer- és tojásvizsgálat

  • Mintát vesznek a tojás héjáról és/vagy a belsejéből.
  • A mintát laborban tápoldaton tenyésztik, hogy a baktérium elszaporodjon.
  • Speciális – pl. biokémiai, szerotípus-meghatározásos – tesztekkel azonosítják a Salmonella faját.
  • Ez 2–5 napot is igénybe vehet, mert a baktérium lassan nő.

2. Emberi vizsgálata

  • Leggyakrabban székletmintából mutatják ki a baktériumot, ha fertőzés gyanúja áll fenn.
  • A vizsgálat célja annak megerősítése, hogy a tüneteket (hasmenés, láz, hasi görcs) szalmonella okozza-e.
  • Az orvos kérheti a laboratóriumi vizsgálatot akkor is, ha valaki élelmiszerrel dolgozik, és jellegzetes tüneteket produkál.

3. Gyorstesztek

  • Léteznek gyorstesztek (pl. PCR-alapúak), amelyek 24 órán belül eredményt adhatnak.
  • Ilyet főleg nagyüzemi élelmiszeripari ellenőrzéskor használnak.
A tesztek segíthetnek a baktérium kimutatásában és beazonosításában.
Kép: canva

A szalmonellózis kezelése és megelőzése

A szalmonellafertőzést és a baktériumok terjesztését többféleképpen is elkerülheted, beleértve az ételek biztonságos elkészítését, a kézmosást, a szennyeződés lemosását, valamint a nyers hús, a tejtermékek vagy a tojástermékek fogyasztásának kerülését.

Ha már megtörtént a baj, a szalmonellafertőzés kezelése házilag is működhet, amennyiben nagyon enyhe a betegség lefolyása. A fő cél a szervezet folyadék- és elektrolit-háztartásának helyreállítása, mert a hasmenés és a hányás miatt gyorsan ki lehet száradni.

Otthoni teendők enyhe tünetek esetén

Amennyiben enyhék a tüneteid, az alábbiakat érdemes a kezelés során bevetni:

  1. Folyadékpótlás
    • A legfontosabb a víz és az elektrolitok (nátrium, kálium) pótlása.
    • Ajánlott enyhén sós vizes oldatot alkalmazni, gyenge teát inni, húslevest enni.
  2. Kímélő étrend
    • Könnyen emészthető, rostszegény ételek ajánlottak: főtt krumpli, sárgarépa, natúr keksz.
    • Kerülni érdemes a tejtermékeket (kivéve az élő kultúrás joghurtot), a zsíros, fűszeres, cukros ételeket, a nyers zöldséget és gyümölcsöt (ami puffadást okozhat).
  3. Pihenés
    • A szervezetnek idő kell a gyógyuláshoz, a túlzott fizikai terhelés lassíthatja a felépülést.
  4. Probiotikumok
    • Segíthetnek a sérült bélflóra helyreállításában.
Nem mindegy, honnan származik a tojás.
Kép: canva

Hasmenés esetén ne szedj hasfogót (pl. loperamid) orvosi javaslat nélkül, mert a baktérium tovább maradhat a bélben. Emellett ne használj antibiotikumot orvosi előírás nélkül, a szalmonellózis kezelésére ugyanis csak nagyon indokolt esetben adnak antibiotikumot, mivel egyes törzseknél ronthatja a betegség lefolyását, és rezisztenciát okozhat.

A szalmonellafertőzés megelőzése a legfontosabb

Megelőzni a bajt főként az ételek elkészítésekor lehetséges. Nézzük, melyek a legalapvetőbb szabályok!

  • A kézmosás rendkívül lényeges!

    Az alapos kézmosás fontos fegyver a szalmonellabaktériumok szervezetbe kerülésének megelőzésében. Moss kezet szappannal és vízzel 20 másodpercig, miután

    • használtad a vécét,
    • pelenkát cseréltél,
    • nyers húst vagy baromfit dolgoztál fel,
    • a háziállatok helyét takarítottad,
    • bármilyen állatot simogattál vagy megérintettél.
    A megfelelő tárolás kulcskérdés.
    Kép: canva
    • Tartsd egymástól elkülönítve az ételeket!

    A keresztszennyeződés megelőzése érdekében

    • a nyers húst, a baromfit és a tenger gyümölcseit tárold más élelmiszerektől elkülönítve a hűtőszekrényben!
    • jó, ha két vágódeszka van a konyhádban: egy a nyers húsnak, a másik a gyümölcsöknek és zöldségeknek.
    • soha ne tegyél főtt ételt mosatlan tányérra, amelyen korábban nyers hús volt!
    • az ételkészítéshez használt felületeket alaposan mosd le és fertőtlenítsd!

    • Kerüld a nyers tojás fogyasztását!

    A házi készítésű sütitészta, fagylalt, majonéz, hollandi mártás és tojáslikőr mind nyers tojást tartalmaznak. Ha mindenképpen nyers tojást ennél, győződj meg arról, hogy pasztőrözött, és biztonságos helyről származik.

    • Főzd meg alaposan az ételeket, és tárold őket megfelelően!

    Ügyelj arra, hogy az ételt alaposan főzd meg, és azonnal tedd hűtőbe, vagy fagyaszd le! Lehetőleg friss tojást egyél, és legalább 7 percig főzd! A tükörtojás mindkét oldalát süsd át, különösen nyáron! A tojást ökológiai állattartásból szerezd be, ahol ritkábbak az antibiotikum-rezisztens csírák!

    Megfelelő körülmények között gyorsan szaporodásnak indulnak.
    Kép: canva
    • A nyers italokkal is okosan!

    Vannak olyan területek, ahol különösen fontos, hogy ne igyál nyers, pasztőrözött vagy koszos folyadékokat, különösen tejet és vizet.

    • Figyelj oda, ha külföldre utazol!

    Egyes külföldi utazások során gyakoriak a gyomortraktust érintő betegségek, nem utolsósorban azért, mert immunrendszerünk az ottani kórokozók ellen nem véd olyan hatékonyan. A forró égövi országokban a kórokozók megtelepedhetnek az ivóvízben is. Igyál palackozott ásványvizet; a csapvizet, a jeget mellőzd!

    Kiemelt kép: canva

    search icon