Sportolókra ható környezetszennyezés: nemcsak az élsportolókat, a városi hobbifutókat is vizsgálják
Meggyőződésünk, hogy sportolni egészséges. Ám vannak olyan anyagok, amelyek könnyebben bejutnak a szervezetünkbe, miközben klóros vízben úszunk, vagy a poros utcán futunk. Mit mond a tudomány, és mit tehetünk mi, hobbisportolók, hogy minimalizáljuk a káros hatásokat? Dr. Szikra Péterrel, a Magyar Testnevelési Egyetem Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének docensével beszélgettünk.
Az ön egyik szakterülete kifejezetten a sportolókra ható környezetszennyezés, toxikus tényezők vizsgálata. Miért vizsgálják külön a sportolók helyzetét? Miben különbözik egy sportoló egy átlagembertől?
A sportolók sem egyformák, jelentős különbség van a hobbisportolók és a versenysportolók között, valamint az sem mindegy, hogy pontosan mit vizsgálunk. Ha a folyadékbevitelt vagy a táplálkozást nézzük, akkor egy intenzív sportot végző személynek a mérések szerint 2,5–3-szor annyi tápanyagot, folyadékot kell bevinnie, mint egy átlagembernek, a légzése – ventillációja – pedig akár 12–13-szoros is lehet. Bármi, amit iszunk, eszünk vagy belélegzünk, és tartalmaz környezetszennyező anyagot, az ennyivel erősebben érintheti a sportolókat. Ez a kiindulási alap.
A környezetszennyezés mértéke az utóbbi évtizedekben jelentősen megnőtt, nő az energiafelhasználás és az ehhez kapcsolódó káros emisszió, egyre többféle a környezetszennyező anyag is. Itt a tanszéken többek közközt azt próbáljuk elérni, hogy az edzők, sportszervezők, sporttudományi szakemberek, akik kikerülnek az egyetemről, és az egészséges életmód érdekében tevékenykednek, tudjanak arról, hogy milyen káros környezeti hatásoknak tehetik ki a sportolókat, a tanulókat, vagy akár adott esetben például a versenyhelyszínen lévő akár több tízezer nézőt.
Az élsportban pedig azt próbáljuk felmérni, hogy melyek azok a környezetszennyező anyagok, amelyek rontják a sportolói teljesítményt, vagy növelik a sérülés kockázatát, mert ilyenek is vannak. Ezekkel tisztában kell lennie egy jó sporttudományi szakembernek, hogy meg tudja védeni a sportolóját. Ha pedig már nem tudja elhárítani a káros hatást – hiszen azért mindannyian valamilyen szinten ki vagyunk téve a környezetszennyezésnek –, akkor próbáljon olyan helyszíneket választani, olyan módszereket alkalmazni, amelyek csökkentik a káros környezeti hatások mértékét.
Dr. Szikra Péter a Testnevelési Egyetem főállású oktatója és kutatója, aktív vitorlázó. Eredetileg földrajz–testnevelés szakos tanárként diplomázott az ELTE-n, majd okleveles környezetvédőként végzett Szegeden. Versenyszerűen röplabdázott, majd egy sérülése nyomán került kapcsolatba az egészségüggyel, ahol minimálisan invazív (legkevesebb beavatkozással járó) technológiákkal kezdett foglalkozni. Kutatásait a stroke betegellátáshoz köthető szövődményeinek csökkentésének terén folytatta. Több nagy multinacionális orvostechnikai vállalat és számos szilikon-völgyi startupnál dolgozott nemzetközi pozícióban. Elsősorban az interdiszciplináris, tudományágak közötti megközelítések érdeklik. Tapasztalata szerint a beszűkült gondolkodás miatt számos, már másik tudományterületen megoldott problémát kutatnak, elavult megoldásokkal kínlódnak az egészségtudományi kutatók.
Mióta létezik Magyarországon ez a tudományterület?
Célzottan a sportolói teljesítményre ható környezetszennyezéssel négy éve kezdtem el ezzel foglalkozni, előzményeket nem nagyon találtam. Az egyetemünkön Mohácsi Tanár Úr foglalkozott környezet-egészségtan tananyag fejlesztéssel 2005-ig, de hát az már több mint 20 éve volt. Azóta teljesen megváltozott a világ, ma már teljesen más és új anyagok veszélyeztetik a sportolók egészségét és teljesítőképességét.
Az volt a stratégiám, hogy először megismerem azokat az anyagokat, amelyek károsan hatnak az emberi szervezetre, és megértem azokat az élettani folyamatokat, amelyeket ezek befolyásolnak. Ilyennek például a higany, a króm, az ólom, a BiszfenolA (BPA), formaldehid, benziprén, a per- és polifluoralkil (PFAS) vegyületek. Azt kutatom, hogy ezek az anyagok a szervezetbe jutva a sportolói teljesítményt hogyan befolyásolhatják, és a sportágak mindennapjaiban miként jelennek meg.
A környezetszennyezésben két fontos momentum van: a dózis (a mennyiség), valamint az expozíció (hogy milyen hosszan hat egy anyag). A kettőt együttesen kell vizsgálni. Az sem mindegy, hogy egyszerre hányféle szennyező anyagot kap a sportoló. Ha az immunrendszernek többfelé kell „figyelnie”, ha több fronton kell egyszerre harcolnia, alaposan kimerülhet. Számos anyag (például a higany) a központi idegrendszerre közvetlenül hat és pszichésen is negatívan befolyásolja a sportolót a roncsolt idegvezetési pályák fizikai behatásai mellett.
Emlékezetes eset volt az Olimpián a Szajna szennyezettsége, amiről nagyon sokan hallhattak. De ott vannak a városi futók a légszennyezéssel, az úszók a klórral, én pedig teniszversenyző vagyok, nekem a salakkal mint szálló porral szemben voltak fenntartásaim. Ezekről nincsenek hosszú időre visszanyúló tapasztalataink, hiszen az emberek régen nem vagy nem így űzték ezeket a sportokat. Mi az, ami valóban veszélyes?
Az élsport könyörtelen és nem egészségbarát, én ezt kimondom. A csúcssportolóink kizsákmányolják a szervezetüket. Olyan erős a motivációjuk, hogy nagyon sok mindent beáldoznak, egészséget, jövőt, akár a majdan megszülető gyermekük életkilátásait is. Ez a párizsi eset egy lakmuszpapír volt. Mindenki tudta, hogy más baktériumok mellett az E. coli baktériumok messze határérték fölött voltak a Szajnában, aztán egyszerre csak alkalmas lett a víz a sportolásra egyik
napról a másikra. Ez véleményem szerint botrányos! A sport sohasem mehet az egészség rovására, az olimpiai eszme lábbal tiprása volt ez az affér. A versenyt követően több versenyző gasztro-intesztinális fertőzést kapott, többen infúziót kellett, hogy kapjanak és kórházi kezelésre szorultak.
A salakot említette a saját sportágában. Minden levegőben lebegő porszerű anyag, amit belélegzünk, irritációt okoz. Ha locsolják a salakot, ez kevésbé történik meg. De salak és salak közt is óriási különbség lehet. Amit itthon vörös salakként a sportpályák borításáról ismerünk, az a nógrádi szénbányák meddőhányóiból származik: alapvetően tiszta anyag, a bányászatkor képződő maradvány. Ez általában nem tartalmaz olyan szennyező anyagot, amelyből káros anyag juthat a
légzőrendszerbe. A kohósalak az teljesen más, ezzel szerencsére ritkábban találkozhatunk. Számos mérgező anyagot tartalmazhat (gyakori a radon, az urán-rádium természetes bomlásterméke) ami viszont tartósan belélegezve súlyos betegségeket is okozhat.
De az sem mindegy, hogy hol van a sportpálya, jár-e fölötte a levegő, hull-e rá csapadék. A levegőbe jutó, az aeroszolokon megtapadó különböző vegyi anyagok, olajszármazékok be tudják szennyezni a sportpálya salakját ugyanúgy, ahogyan a vizeinket, vagy a talajt is. De míg a talajnak van egy fantasztikus öntisztuló képessége, a salak nem élő anyag. Tehát én biztos, hogy egy nagyvárosban 5–10 évente lecserélném a salakot, akár teniszpályáról, akár atlétika- vagy focipályáról van szó. A szemcséken felgyülemlett megtapadt káros vegyületek aránya évről-évre nő.
Mi a helyzet az úszókkal?
Az úszás csodálatos sport. De tudni kell, hogy Magyarországon a szakirodalom szerint az uszodai fürdővizek, gyógymedencék 70 százaléka valamennyire szennyezett. Kétfajta rendszerrel működnek a medencék, az egyik a vízforgató, a másik a töltő–ürítő rendszer, illetve ezek kombinációi A töltő-ürítő rendszert általában a gyógyvíznél alkalmazzák, amikor azt szeretnék, hogy a benne lévő hasznos ásványi anyagok a bőrön keresztül felszívódjanak. Ezen vizeket általában idősebb emberek használják gyógyulásuk érdekében, akik életkoruknál fogva már arányaiban több betegség elszenvedői, hordozói, mint a fiatalabb, egészségesebb korosztály. Ráadásul a meleg gyógyvíz a természetes
védelmet adó faggyúréteget is könnyebben leoldja a bőrünkről, így még kitettebbé tesz minket a különböző parazitákkal, baktériumokkal, vírusokkal, akár a HPV-vel szemben. Ez kockázatot jelent.
Javasolni szoktam az egyetemi hallgatóinknak, hogy ne engedjék, hogy a gyerekek az úszóedzés végén beugorjanak a meleg vizes medencékbe, mert amikor már eltűnt a bőrük védőrétege a hosszú úszásnak köszönhetően, a forró vízben kitágulnak a pórusaik, és minden fertőzést begyűjtenek.
Maga a klór uszodai dózisban egészséges emberre nem veszélyes, de kétéves kor alatt azért nem ajánlják. Babaúszáskor viszont fontos, hogy ne tegyük ki klórnak a kicsiket, mert az ő esetükben még a tüdő fejlődésében problémát okozhat. A klórral akkor van probléma, amikor szerves anyaggal találkozik a vízben. Praktikusan fogalmazva: ha az emberek belepisilnek a vízbe, illetve ha a bőrükről leoldódónak anyagok, akár az izzadtság, akkor olyan vegyületek képződhetnek, amelyek veszélyesek lehetnek.
A sportolásra használatos víz tisztasága alapvető fontosságú. Fontos, hogy a medence szűrőrendszere olyan minőségű legyen, hogy a szerves anyagokat ki tudja szűrni. A másik megoldás az, ha gyakran cserélik a vizet. Hozzáteszem, fantasztikus szabadvizeink vannak: gyakorlatilag májustól október elejéig látogathatók a nagy vizeink, a Balaton, a Tisza-tó, a Velencei-tó, Fertő-tó. Nagyjából kétmillió ember fél órán belül el tudja érni ezeket a tavakat, mégsem használjuk ki. Ez borzasztóan furcsa számomra, és meglátásom szerint megérne egy népegészségügyi programot!
A folyóvizeket is ennyire ajánlaná?
A folyóvizek esetében a korábban a Szajna kapcsán említett bakteriális terhelés mellett a legnagyobb probléma a gyógyszerszennyezés. Egy osztrák tanulmány a Duna budapesti szakaszán 56 gyógyszer-hatóanyagot azonosított. Ebből 21 a csapvízben is megjelenhet. Egy hormonkészítmény, antibiotikum, magasvérnyomás-gyógyszer vagy béta-blokkoló
abszolút negatív hatással van a sportolói teljesítményre, vagy az egészséges életmódot folytatni kívánó emberekre. Az antiepileptikumok nagy koncentrációban megjelentek a folyóvizeinkben. Olyan mennyiségű a karmabazepin a folyóvízben, főleg a Dunában, ami már valós környezeti kockázatot jelent. Ez óriási probléma. Gondoljunk ezen gyógyszer hatóanyagok az idegsejtek közti ingerületvezetés tompításának hatására egy sportolónál.
A gyógyszerszennyezés csapvízben való megjelenésén egyébként többféle módon lehetne segíteni. A „Mozgásgyógyszer program” jelentősen képes lenne csökkenteni a felírt és beszedett gyógyszerek mennyiségét, de hát ugye ez komoly üzleti érdekeket sért, nem egyszerű a küzdelem. Ha a csapvizet egészségessé tennénk megfelelő modern háztartási szűrőberendezésekkel, nem csak mikroműanyag-mentes vízhez jutnánk a műanyag palackos ásványvizek helyett, hanem a PET-palackok környezetszennyezése is radikálisan csökkenne. Van is tervünk, de akkora a palackozott ásványvíz üzleti érdekeltségének ereje, hogy nehéz fellépni ellene. De már vannak olyan, akár az otthonunkban is felszerelhető költséghatékony szűrőberendezések, amelyek megtisztítják a vizet a gyógyszermaradványoktól és a baktériumoktól is. Az ivóvizünk tisztasága a teljes testünk egészségére hatással van, mindent befolyásol. Leginkább azt javasolnám, hogy amikor valaki egy természetes forrásnál jár, akkor a fém- vagy üvegtartályát töltse meg, és abból igyon, az a legjobb.
Nagyon sokan választják a futást kikapcsolódásként, akár hobbiból versenyeznek is. Mit gondol a városi futókat érő szennyezésekről?
Nagyon meg kell választani a helyet a városokban, ahol futunk. Amikor sportolunk, megtornáztatjuk az izmainkat, fokozzuk a keringést, átöblítjük vérrel a pangó keringésű testszöveteinket is. Ez nagyon dicséretes. De ez nem járhat együtt olyan mértékű károsanyag-bevitellel, ami viszont nagyon megterheli a szervezetünket.
Meg kell találni a megfelelő terepet. Semmiképpen ne olyan helyen fussunk, ahol áll a levegő, és autók, buszok járnak! A Duna-part például egy jól átszellőztetett terület a fővárosban is. Figyeljük a térképet, az online időjárás-jelentés
oldalakat, ellenőrizzük, hogy áll aktuálisan a kén- és nitrogénszármazékok aránya (ezek vannak a legnagyobb mennyiségben) és a szállópor-koncentráció! Üljünk fel a buszra, menjünk fel a dombra, a hegyre, szánjunk erre 20 percet! Lehet, hogy ennyivel kevesebbet fogunk futni, de ha már csak 100-200 méterrel magasabbra megyünk, például a Gellért-hegy tetejére, ott sokkal jobb lesz a levegő.
A „magaslati levegő” mellett hogyan lehet még az említett káros hatásokat csökkenteni? Feltéve, hogy nem fogunk tudni hirtelen kiköltözni a városból, és nem szeretnénk munkahelyet sem váltani.
Először is legyünk korrektek, nagyon becsüljük meg azokat, akik hajlandóak mozogni! Olyan mértékű az eltunyulás az urbanizálódott társadalomban, ehhez kapcsolódóan pedig a túlsúly, a pangó vérkeringés, hogy aki rendszeresen mozog, fut, úszik, az biztosan nagyon jót tesz magával.
A természetben való mozgással jelentősen tehermentesíteni tudjuk a szervezetünket a mindennapi környezetszennyező anyagok bevitelének hatásaitól. Ha elmegyünk egy hétre a hegyekbe kirándulni, máris sokat tettünk a káros anyagok kipucolásáért. A magaslati levegőn megszűnik a szmog- és a porterhelés, tisztulni kezd a tüdőnk, magas egészséges folyadék bevitel mellett igazi felüdülést tudunk okozni a toxinok által leterhelt szervezetünknek! Használhatunk illóolajokat – borsmentaolajat és levendulaolajat – ezek is segíthetnek fellazítani a légzőrendszeri lerakódásokat. Ezek antibakteriális, antivirális hatású szerek, megkönnyítik a légzést is.
A pangó keringés problémájáról egy picit bővebben még mesélnék, mert ez talán kevésbé ismert. A kolorektális (a vastag- és a végbelet érintő) és kismedencei rosszindulatú daganatok, valamint a tüdőcsúcsdaganatok nagy arányban azokon a területeken alakulnak ki, ahol pang a keringés. Klasszikus probléma a számítógépes ülőmunka, eközben ugyanis a tüdőcsúcsot nem tudjuk átlélegezni. A salakanyagok lerakódnak, gyulladást okoznak, ez melegágya a súlyos betegségek kialakulásának. A kismedencei betegségek kialakulásánál az ülés okozta pangó keringés hasonlóan rossz a szervezetnek. A hasizmunknak, a csípőhorpasznak, a bordaközi izmoknak mozogniuk kellene, ezek vérkeringést segítő hatása segít a káros anyagok kiürítésében, a krónikus gyulladások kialakulásának megelőzésében. Ezen betegségek nagy mértékű növekedése egyértelműen összefüggésbe hozható többek közt a fizikai inaktivitással, a szennyező anyagok bevitelének növekedésével és az ülőmunka térnyerésével.
Hogyan állnak az Ön munkájához a sportágak szakszövetségei?
A szakterületnek még nincs szövetségi kapcsolata. Az általunk végzett kutatás és a tananyag fejlesztése nagyon új, négy éve zajlik csupán. Fő célunk az, hogy a jövő tanárait, edzőit, sportszervezőit tájékoztassuk a fennálló veszélyekről, forrásaikról és a mérséklésük lehetőségeiről. Az Egészségtudományi és Sportorvosi tanszék néhány hónapja a Rekreáció Tanszékkel együttműködésre lépett, hogy az egészségtudományi problémák mellett a társadalomtudományi megközelítésben is előre lépjünk.
Idén tavasszal történt, hogy a kurzusom elején, mikor még a különböző környezetszennyező méreganyagokat és élettani hatásukat ismertettem, az egyik óra után felállt egy termetes egyetemista hallgató, és azt mondta, hogy ő szorong. Annyi negatívumot mondok, annyi minden érhet minket, hogy ő szorong, amióta az én órámra jár. Csak azt tudtam mondani neki, hogy kapja össze magát, mert jelenleg ilyen környezetben élünk, és a szülő, aki rá fogja bízni a gyermekét, az jogosan várja el, hogy az edzés és sportolás a gyermek egészségére váljék, ne a kárára.
Képek forrása: Canva, Dr. Szikra Péter képének forrása Dr. Szikra Péter
