
Kétféle ember létezik: az egyik rá sem tud nézni a csípős ételekre, a másik pedig megvész értük. Kár lenne tagadni, hogy az utóbbiak táborát erősítem. Két éve pedig beleszerettem a chilipaprika termesztésébe, a szószfőzésbe és a savanyításba. Annak, aki szeretne saját termesztésű chilipaprikát a konyhájába, érdemes betartania néhány szabályt.
Habár az egészséges életmód híve vagyok (az esetek 80%-ában), a csípősről nem tudok és nem is akarok lemondani. Ezért ez a cikk most nem a chili egészségügyi hatásairól szól (akár pozitív, akár negatív aspektust is vizsgáljunk), sokkal inkább a növény termesztéséről, gondozásáról. Mivel pedig nem vagyok szakértő, hanem egy lelkes kezdő, olyan hibákat is be tudok mutatni, amelyeket másnak már nem kell elkövetnie.
Könnyen magával tud húzni a téma. Különösen az első sikeres szüret után vagy egy-egy komolyabb szószt kóstolva jössz majd rá, mennyi izgalmat tartogat a chili termesztése.
Így válassz chilifajtát!
Már az első lépésnél könnyű elvérezni: ha valami extrábbal kezdenél, és feltévedsz egy chilimagokat árusító weboldalra, meglátod, mennyi fajtával állsz szemben már a 0. pontnál. Különböző fajták, hibridek, színváltozatok és formák várnak majd, és egészen biztos, hogy nehéz lesz a döntés. Az alábbi szempontokat vedd figyelembe, ha meg szeretnéd könnyíteni az életed:
- Kapszaicintartalom: mennyire akarod, hogy erős legyen? Ha a válasz: nagyon, akkor voksolj egy 500 000 SHU-értékű paprikára! Ha azt akarod, hogy minden sejted lángoljon, válassz egy 1 000 000 SHU körülit! Ha pedig a „kellemesen csíp” kategóriát kedveled, 100 000–200 000 fölé ne menj! Tapasztalat, hogy kóstolásig mindenki nagyon bírja az erőset, aztán amikor egy késhegynyit megnyalsz egy 1 000 000 körüli chiliből, rájössz, hogy semmit sem tudsz a világról.
- Tenyészidő és igények: ha minél előbb szeretnél chilit, inkább bele se kezdj! Ez egy türelemjáték, azonban vannak a későn és a nagyon későn érő típusok. Általános szabály, hogy minél erősebb egy chili, annál hosszabb a tenyészideje.
- Mire szánod? – A chili nem feltétlenül a „megeszem a reggeli szendvics mellé” típusú zöldség. Vannak persze enyhe verziók, amelyek frissen is finomak, de ha a magasabb ligában játszol, nem ezt fogod elrágcsálni a napi zöldségmennyiséged részeként. Az enyhébb verziók (mint például egy jalapeno) kiválóan savanyíthatók. A gyümölcsös, de lángoló fajták (mint a habanerók vagy a 7 potok) isteniek szósznak. Alaposan gondold át, mit is szeretnél majd kezdeni a terméssel, ez segít majd a választásban.

Kép: canva
Mi az a SHU-érték? A kapszaicin felelős a paprikák csípősségéért. Ez az alkaloid a termés erezetében található leginkább: mennyiségét a Scoville-skála jelzi. A mérés eredetileg biológiai úton, hígítással történik, ma már azonban vannak modernebb eljárások is. A skála 0 és 16 000 000 között mér, az utóbbi érték a tiszta kapszaicinnek felel meg.
A chili termesztése magról és a csíráztatás
Ha döntöttél, jöhet a vetés. A színtiszta tapasztalatomat osztom meg veled: nem kell neki akkora feneket keríteni, mint gondolnád. Való igaz, hogy a magok magasabb hőmérsékleten, 27–32 °C-on csíráznak biztonságosan, de nem kell bonyolult fűtési technikákat alkalmaznod a siker érdekében. A magoknak 10 napon belül csírázniuk kell, ha ez nem történik meg, jó eséllyel penész vagy gomba végzett velük. Nagyon erős fajták esetében a csírázási idő hosszabb is lehet.
Így csinálom én: a kis kókuszrost cserepekbe palántaföldet teszek, esetleg kókuszrosttal vegyítem a jobb állag érdekében, de a boltban kapható palántaföldek tökéletesek önmagukban is.

Kép: Granát-Galló Tímea
Ezután megjelölöm, melyik cserépbe milyen fajta kerül, beültetem a magokat kb. 1 cm mélyre, majd bespriccelem őket vízzel. Ezt követően letakarom fóliával, de teheted mini üvegházba is őket, hogy a páratartalom és a meleg elegendő legyen. Én a radiátor közelében szoktam elhelyezni őket, a magoknak nincs szükségük fényre a csírázáshoz. Mindennap öntözöm őket, de ha már kibújtak, ezt nem feltétlenül igénylik, elég lehet két naponta vizet spriccelni rájuk.
Idén 100%-os a kelési arányom, tavaly is jóval 90% felett volt. Amikor a magok kicsíráznak, lekerülhet a fólia, és jöhet az ablak és a fény. Február végéig érdemes elültetni a magokat, de az enyhe ősznek köszönhetően tavaly én is csak márciusban ültettem: még októberben is szüreteltem chilit. Idén már jóval előbb, február közepén elültettem a magokat, hogy augusztusra már lemenjen a szüret.
A palánta nevelése: fontos az időzítés
A neheze csak ezután jön. A megfelelő öntözés és fény hatására a paprikák belelendülnek, hamar palánta formájúvá fejlődnek. Ha eleve kis cserépbe kerültek, most egy darabig nem lesz dolgunk. Ha tőzegpelletben vagy papíron csíráztattunk, most be kell őket ültetni az új otthonukba.

Kép: Granát-Galló Tímea
A növények nagyjából 20 centis korukra érik el a kiültethető kort. Ezzel érdemes megvárni a fagyosszenteket (a május végét), ugyanis a paprika nagyon nem kultiválja a hideget, és hamar elpusztulhat. Ezen a ponton mutatom be a tavalyi idény nagy hibáját. Habár tisztában voltam azzal, hogy a palántákat szoktatni kell a naphoz és szélhez, mégis kint hagytam őket a tűző napon, amitől aztán a levelek megégtek. Szerencsére időben behoztam őket a teraszra, így túlélték, de már tudom, hogy a szoktatás fontossága nem városi legenda. Valóban jelentős lépés a fokozatosság, így életképes, erős növényeket kapsz majd.
Érdekes tapasztalat, hogy mennyivel jobban fejlődtek chilipaprikáim a magaságyásban, mint cserépben. A chili szeret terjeszkedni. Ha van lehetőséged, inkább ágyásba ültesd, mint cserépbe!
Igények és körülmények
Azt tartják, a chili igényes növény, nekem azonban mást mond a tapasztalatom. Ha a körülmények adottak, ha vigyázol rá és odafigyelsz, jó eséllyel gazdag lesz a szüret. Nézzük, mik a legfontosabb elvek, ha a növény igényeiről van szó.
A laza szerkezetű talajjal nyerhetsz, ezért a tőzeg vagy a kókuszrost jó választás lehet talajlazítónak (ha szükséges). Az öntözés szintén lényeges szempont: jó, ha folyamatos, főleg, ha aszályosabb az idő, de a túlöntözés éppannyira káros, mint a szárazság. Ültesd napfényes helyre a palántákat, de ne égesd meg a levelüket, ahogy én tettem! Nálam a napsütéses, ugyanakkor némileg árnyékos, félárnyékos helyen fejlődtek legjobban. A tűző nap szintén nem vált be. A foszfor, a kálium és a nitrogén is jót tesz a chiliknek. Én csak nagyon módjával tápoldatoztam a növények földjét, de többször alkalmaztam csalánlevet. A megfelelő tőtávolság is fontos: ha messzebb kerülnek egymástól, kevesebb tápanyagpótlásra van szükségük.

Kép: Granát-Galló Tímea
Ha komposztot is használsz, nem lőhetsz mellé. A chili kedveli a tápanyagdús talajt, ráadásul így jó eséllyel mindent biztosítasz számára, amire szüksége van.
Ha minden a terv szerint halad, a paprika virágba borul, majd megjelennek az első termések. De vajon mennyi idő, míg szüretelhetsz, és mi történik a szüret után?
A szüret és ami utána jön
Öröm és boldogság, termőre fordult a paprikanövény. Érdemes mulcsolni, ugyanis így a gyomokat is távol tartod, valamint a nedvességet is megtartod. A termések már zölden is szüretelhetők: a jalapeno esetében például kifejezetten áldásos így szüretelni. Az érettebb, piros, sárga, barna vagy fehér chilik sokkal erősebbek. Szüreteléskor ezt érdemes szem előtt tartani. A szüret ideje július és augusztus, kivéve, ha valaki (például én) későn ülteti el a paprikákat (mint tavaly), mert akkor szeptemberben még javában izgulhat, hogy lesz-e elegendő termés.

Kép: Granát-Galló Tímea
Ha azonban siker koronázza a kertész munkáját, dőlni fog a chilipaprika-termés, és eljuthatunk arra a pontra, hogy ötletünk sincs, mihez kezdjünk velük. Általánosságban elmondható, hogy ha több fajtát ültetünk, nagyobb a siker, ugyanis lehet olyan fajta, amely jobban szereti az általunk nyújtott környezetet, és olyan is, amelyik nem. A chili termesztése egy izgalmas és hosszú kísérlet.
FONTOS! A feldolgozás alatt használjunk kesztyűt, és ne nyúlkáljunk a szemünkbe! Hidd el, meg fogod köszönni, ha betartod ezt a szabályt.
Ha azonban már rákattantunk, jöhetnek a tervek szószok, mártások, savanyított vagy őrölt verziók elkészítésére: határ a csillagos ég. Engem személy szerint a szószok világa húzott be, így ebben az évben fermentált és gyümölcsös szószt tervezek készíteni. Utolsó jó tanácsként pedig hadd mondjam el, hogy nagyon oda kell figyelni az arányokra, ugyanis a túl sok, túl erős paprika elronthatja a szószt (tapasztalat). Az, aki az ízre, illatra, pikáns harmóniára szavaz, inkább használjon kevesebbet a bivalyerős chilikből!
Ültetésre, nevelésre fel, és mindenkinek sikeres chilitermést kívánok az idei évre (is)!

Kép: Granát-Galló Tímea
Kiemelt kép: Granát-Galló Tímea






























